Mindenki ismeri az ikonikus Indiana Jonest, valamint hajmeresztő kalandjait, utánozhatatlan humorát – gyakorlatilag megunhatatlan. Viszont már nemcsak az amerikaiak tudhatnak magukénak egy ilyen figurát, hanem Kondor Vilmos jóvoltából most már mi magyarok is, akihez Wertheimer Miklós személyében lehet szerencsénk.
A hős a magyar történelem legzűrösebb időszakainak egyikében zsonglőrködik idővel, diplomáciával és játszik életével a hazát szolgálva, amit a Szent korona-trilógia második részében, A koronaőr második tévedésében folytat tovább – vagy inkább kezd el, mert A másik szárnysegédhez képest időben előbb játszódik.
Az első rész a nyilasok uralta, Horthy nevével fémjelzett Magyarországon játszódik 1944-ben; most pedig 1919-es Budapestre ugrunk vissza, mikor a Tanácsköztársaságnak már nem sok ideje volt hátra. A főszereplő neve annyiban megtévesztő, hogy ezúttal az idősebb Wertheimer ex-főhadnagyot követhetjük nyomon, aki az első világháborúban szolgált. Ez az év – mint oly sok másik is – a viharosabbikak közül való: ekkor kötik meg a Trianoni békeszerződést – lássuk, mik jelentik a vihart a mi történetünkben.
E minden (mert nyilván az életkörülmények sem a legstabilabbak), de legfőképp politikai szempontból bizonytalan időben az ország határain és területén túl még nagyobb, súlyosabb dolog forog kockán: az ország évezredes jelképe, szimbóluma, a Szent Korona, ugyanis szépen el akarják adni külföldön. Itt jön a képbe Wertheimer Miklós, aki testvérével, Lajossal mindent megtesz, hogy ezt megakadályozza, s megpróbálja egyben tartani az országot (már amennyire azt a jelen körülmények, állapotok lehetővé teszik).
A szerző már bebizonyította a megelőző részben, hogy milyen tehetséggel vegyíti a fikciót a történelmi tényekkel, amelyek között a határvonal egyáltalán nem érezhető, így összességében egy hihető történetet kapunk. Ezen emel még a jellemábrázolás: a szereplők, azon kívül, hogy érdekes személyiségek, cselekvéseik során hitelesek maradnak nemcsak magukhoz, hanem hűek úgymond a magyar történelemhez is. Erről bizonyságot adni a szereplőknek számos lehetőségük adódik, többek a hatalomváltás, a határokon átívelő és bonyolódó-összefonódó politikai szálak közötti lavírozások során.
Kondor Vilmost mindenképpen érdemes olvasni. Szent Korona-trilógiájának megjelent részei magas minőségi színvonalról tanúskodnak: figyel a részletekre, anélkül, hogy ez túlzóvá válna, a nyelvezet korabeli, a cselekmény dinamikája mindvégig kiegyensúlyozott, karakterábrázolása remek, nem átalkodott a komoly pillanatokat humorral oldani, és még meglepetést is tudott okozni a nem lineáris történetvezetéssel.
