2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A doktoranduszok ösztöndíjának emelését követeli a Jobbik!
royal_magazin_PNG

A doktoranduszok ösztöndíjának emelését követeli a Jobbik!

A Jobbik is támogatja a doktoranduszok ösztöndíjrendszerének fejlesztését. Úgy gondoljuk, hogy a kormánynak rendeznie kell a doktoranduszokkal szembeni régi elmaradását azzal, hogy megemelik a nappali tagozatos PhD hallgatók ösztöndíját.

A doktorképzésnek mint minden országban, Magyarországon is óriási jelentősége van. Egyrészt a doktoranduszok teremtik meg a jövő értelmiségét, illetve komoly potenciált jelentenek a kutatás-fejlesztési és az innovációs ágazatokban is. Másrészről a doktorképzés a főiskolák, egyetemek oktatói utánpótlását is jelenti. Nem szabad elsiklani azon tény felett sem, hogy manapság, amikor az elvándorlás ilyen komoly méreteket ölt, még inkább kívánatos lenne a fiatal értelmiség itthon tartása, melyhez ez a lépés is segítség lehetne.

Egy háttértanulmány szerint a jelenlegi havi 100 ezer forint helyett 150 ezer forint a minimum, amire mindenképp szüksége van egy PhD képzésben részt vevő hallgatónak. Természetesen még ez sem lehet versenyképes a vállalati szféra béreivel, melynek köszönhetően sokan kilépnek menet közben a képzésből. A Jobbik szerint fontos lenne, hogy a kormány mielőbb lépjen, hogy már a 2015/2016-os tanévtől megteremtsük legalább a minimális anyagi feltételeket ezen fiatalok számára.

Farkas Gergely, a Jobbik Ifjúság Tagozat elnöke, az oktatási és kulturális bizottság tagja

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!