2026. 07. 26. vasárnap

Anna, Anikó

1 EUR 362 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Zenei élmény a legkisebbeknek
31256

Zenei élmény a legkisebbeknek

Ciróka babakoncert a 0-3 éves korosztály számára
A Miskolci Szimfonikus Zenekar a 2014/2015-ös évadban indította útjára Ciróka koncertsorozatát a 0-3 éves korosztály számára azzal a céllal, hogy a zenében rejlő hihetetlen élményt és lehetőségeket minden korosztállyal megismertesse
.

A sorozat nem titkolt célja, hogy bemutassa, az egészen kicsi gyermekek is nyitottak már a komolyzenére, csupán megfelelő szakmai koncepció és keretek szükségesek ahhoz, hogy számukra is élményt jelentsen a zene világa. A koncert április 26-án, vasárnap délelőtt 11 és délután 16 órakor kerül megrendezésre a Művészetek Háza galériáján, melyet a szervezők szőnyegekkel borítanak és a korosztálynak megfelelő eszközök, játékok és szolgáltatások is a babák és szülők rendelkezésére állnak. Az alig egy órás koncerten minden tekintetben a kisgyermekesek igényeihez és szükségleteihez próbálnak alkalmazkodni. A műsor szakmai programjának kialakításán zenepedagógusok, zenészek és gyakorló szülők dolgoztak, akik figyelembe vették a babák speciális igényeit. Itt nem a megszokott értelemben vett zenei nevelés a cél, hanem felkelteni a babák figyelmét, és olyan zenei ingerekkel körülvenni őket, amelyeket otthoni környezetükben talán nem kapnak meg. A műsor elválaszthatatlan részét képezi a játék, a mozgásfejlesztés, éneklés, mondókázás és természetesen a magas színvonalú zenei előadás, melyre a Miskolci Szimfonikus Zenekar hivatásos művészei jelentik a garanciát. A vasárnap délelőtti és délutáni Ciróka babakoncerteken a legkisebbeket Bukáné Kaskötő Marietta zenepedagógus és a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészei várják zenei kalandozásokra.  
2015.  április  26.   11:00 és 16:00

Művészetek Háza – Galéria

Miskolci Szimfonikus Zenekar
Forgatókönyvíró és műsorvezető: Bukáné Kaskötő Marietta

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés