Mindannyian ismerjük Kosztolányi Dezső Édes Annáját, akinek karaktere a korabeli népszerű és új, freudi pszichológiai tanokat, nézeteket testesíti meg a tudattalanról és az ott felhalmozódó mindenféle elfojtott, le nem vezetett, el nem engedett események, benyomások, érzelmek következményeiről (ami elvezetett ugyebár a gyilkosságig a regény szerint).
Ez a vonulat egy kortárs dán szerzőt is megihletett – akinek nem mellesleg előző könyvével, a Semmivel is sikerült nagy és megosztó port kavarnia, de minek után lecsillapodtak a kedélyek, sokan elismerték (például hazájában kötelező olvasmánnyá avanzsálás útján), hogy mondanivalója releváns, melyre igenis oda kell figyelni. Janne Tellerről van szó, aki ezúttal egy novelláskötettel rukkolt elő: a Mindennel, amely nem kevésbé provokatív, s csak címében ellentétes az előző könyvvel.
Életünk során rengeteg kérdésre keressük a válasz – ezek közül a legtöbb mind ugyanazzal kezdődik: Miért? Talán ezekre a legnehezebb választ kapni, hiszen a megértéshez magunkba vagy másokba, valamint az események mögé kell nézni. Az elmélkedés, okfejtegetés a negatív, elítélendő történések, dolgok válik kifejezetten „érdekessé” és árnyaltabbá, mert belép a képbe a moralitás is. Ugyanakkor ugyanannyira kérdés az is: van-e magyarázata mindennek, s amennyiben igen, ennek következtében átértékelődik-e, enyhül-e negatív erkölcsi minősítés, értékítélet? Másképpen feltéve: meg lehet-e ideologizálni bármit is, hogy elfogadhatóvá váljon?
Teller fajsúlyos ügyeket érint: többek közt az erőszakot, a gyilkosságot, a bizalommal visszaélést, a kiszolgáltatottságot, a zsarnokoskodást, az extremitást, az intoleranciát, az előítéletet, a kirekesztést vagy a bosszút. Ezeket a társadalom peremére csúszott személyek követik el – mindnyájuknak nyomós okai, érvei vannak. De ez feljogosít-e bárkit ezekre a tettekre? S biztosan (csak) ők a bűnösök?
Tömény a felhozatal – s mindezt mindössze hét novellába sűrítve az utolsó történetbe sűríti bele (a nyolcból, mert az utolsó az írásról ír). Az biztos, hogy nem mindezeket és ennyi mindent lehet könnyen megemészteni (pláne, ha valaki valamennyire még érintett is), hanem hagyni kell érlelődni, de nyilván nem is cél, hogy átrohanjon rajta az olvasó pár pillanat alatt. Mindezt az írónő erőteljes képi ábrázolásmóddal „fejeli meg”: érzékletes metaforái szabályosan belevág és -markol az elme és lélek húsába és szívébe. Nyelvezete nyers és (szerencsére) sallangmentes (a felesleges körítésnek itt nincs helye). Annyira, hogy észrevehetetlenül létrejön az állásfoglalás, az ítéletalkotás.
Bár Teller elsődleges célcsoportja a mai fiatal generáció, könyve abszolút kortól független, hiszen Minden-kor és Minden-hol releváns, általános, örökérvényű kérdéseke feszeget, illetve jár körbe. Az mindenképpen sokatmondó, hogy a kötelező tanagyag részét képezi a dán iskolákban – ilyen lépést nyilván nem ok nélkül tettek meg. Csak remélni lehet, hogy e példát több ország is fogja követni.
