2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Miskolc önkormányzata az arra érdemteleneket is segélyezi

Miskolc önkormányzata az arra érdemteleneket is segélyezi

Ezt állítja Szemes István, Miskolc Városüzemeltetési Bizottságának jobbikos tagja, és Dr. Tardi Béla, az Érpataki Modell jogsegélyszolgálatának vezetője. Szerintük ugyanis számos okiratban az önkormányzat lakásként jelöl meg olyan ingatlanokat is, amelyek nem minősülnek annak, így szociális ellátás sem járna utánuk. Az erről tartott sajtótájékoztatón a két szakpolitikusa elmondta: 2014 júniusától bizonyítékokkal jelzik a Miskolci Rendőrkapitányságon illetve a Megyei Főügyészségen azt, hogy ott ahol lakás nem létezik, különböző okiratokban a hivatal a rendezett lakókörnyezet vizsgálatakor valamint a gyermekvédelmi eljárások során is azt a valótlan tényt rögzíti, hogy az ott lakók lakásban élnek és így jogosultak a segélyek felvételére. Mint mondták, a hatóság felé tett jelzéseket követően folyamatosan érdeklődnek arról, hogy hol tart a nyomozás, amiről azonban nem kapnak semmilyen érdemi információt.

„Annak ellenére, hogy kérdéseinkre kötelező lenne válaszolni, az nem történik meg, ezért a Legfőbb Ügyészséghez fordulunk. Bízunk benne, hogy a hatalmi ágak esetében nincs összefonódás, és a bizonyított bűncselekmények esetében nem azt nézik, hogy fideszes-e az elkövető, hanem azt, hogy bűncselekményt követett-e el vagy sem” – fogalmazott Szemes István.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp