Képzeljük csak el, hogy tudnánk érezni – mindent. Ráadásul nemcsak az „itt és most”-ban, hanem a múltba és a jövőbe is képesek lennénk betekintést nyerni. Mindehhez pusztán elég lenne a maga nemes egyszerűségében egy érintés. Minden bizonnyal érdekes és rendkívül gazdag életet élnénk. Akarjuk? Nem kérdés. A magyar Helena Silence azonban ezt a lapot egészen más helyzetben és más célból osztotta főhősének az Enigma-sorozat első részében.
Nos, igen vagy sem a mi válaszunk a feltett kérdésre, e téren Lena Wallnak nincsen választása: veleszületett képessége, illetve családi öröksége ez, annak minden áldásával és átkával. Igen, van ennek árnyoldala is, bármily meglepő is, mégpedig ha figyelmen kívül hagyja az emberfia az álmában érkező jeleket, jelzéseket. Ezzel önmagában nem is lenne akkora kardinális probléma, csakhogy mások élete múlt rajta, ráadásul a saját szüleié. Ez történt Lenával.
Eltemetve magában a tragédiát, nagybátyjához költözik; szűnni nem akaró, mardosó bűntudata elől azonban nem tud menekülni. Ennek tetejében ébredező erejével is keményen küszködik. Viktor nagybácsi segítségével viszont amint leomlanak a gátak, s kezdi elfogadni önmagát, úgy válik egyre erősebbé, s indul el az érzővé válás útján. Emellett barátra is lel Zoe személyében, no és bátyja, Alex a szívét is elrabolja.
A cselekmény-felépítés a biztonságos vizeken halad: a bevezetés, illetve előkészítés viszonylag hosszabbra nyúlik a ténylegesen akcióban dúskáló rész előtt, ám utána annál gyorsabban pörögnek az események – a regény így szabályosan magával sodorja az olvasót. A női olvasók odaláncolásához (mert lássuk be, azért az Enigma mégiscsak egy lányos történet) persze feltétlen kell a fő- és a szívdöglesztő férfi szereplő, valamint egy harmadik (Cilia) közt durrogó petárdák és felrobbanó tűzijátékok, ami talán már kicsit túlzás.
Az olvasmányosságot segíti még az említésre méltó leírás: a szerző nagyon érzékletesen és részletekben gazdagon festi le a tájakat, gyakorlatilag azt az érzést-hatást elérve, mintha nem a szobánk olvasósarkában, hanem valóban ott lennénk Colorádóban vagy a farmokon – igen, ezt is kapunk, ami kisség szokatlan a young adult kategóriában és a történet szempontjából is, még sem támad rendellenesség-érzés.
Helena Silence neve mellé behúzhatunk egy jópont-strigulát a karakterek miatt is: mindegyikük külön egyéniség, akik jelleme jól kidolgozott. Nagyjából kiszámíthatóak a tetteik, nem okoznak túl nagy meglepetést, ami azt jelenti, hogy önazonosan, hitelesen cselekednek. Nem maradnak egysíkúak és állandóak, hanem az események formálják-csiszolják személyiségüket. Lényeges, hogy egyikük sem tökéletes, s ez az esendőség csak még szimpatikusabbá teszi őket.
Összességében az Enigma korrekt mű, így nem okoz csalódást, még a hibái ellenére sem, amelyek fölött igazén szemet hunyhatunk, mert egy egész jó, izgalmas történettel, szerethető karakterekkel és humorral kompenzálnak érte. Mindenképpen kellemes és tartalmas kikapcsolódást nyújt.
