A disztópia témájú regények nagyon felkapottakká váltak napjainkra; rengeteg nagyon vagy kevésbé jól sikerültet találni közöttük, de az biztos, hogy mindenki talál az ízléséhez, érzésvilágához közel állót. Gyakori koncepció egy pusztulást, esetleg világégést követően a társadalom újjáépítése és újratagolása, amelynek során utóbbi általában rendre területi síkra is kivetül.
Bár Moira Young Homokvidék-sorozata pont nem ebbe a kategóriába tartozik, s egyes pontokkal még ellentétbe is állítható, de attól még az alternatív (és esetünkben párszáz évvel későbbi) jövőképek között ugyanúgy megállja a helyét a lefestett világ. Ennek első kötete a Vérvörös út címet viseli.
A hősnőnk, a tizennyolc éves Saba egy állandó homokfútta sivár, puszta területen, az isten háta mögött, nagy semmi közepén, nevezetesen Silverlake-ben él édesapjával, ikertestvérével és kishúgával. Nehéz körülmények között élnek: megélhetésüket a régen letűnt civilizáció hagyta lerakókban való guberálás biztosítja. Mindemellett a gyerekeknek még amiatt sem könnyű, hogy apjuk nem foglalkozik velük anyjuk halála óta.
A pusztaságban tehát érdekeset nem találni. Azaz mégis: egy nap a király által küldött négy köpönyeges lovas fickó elrabolja ikertestvérét, Lugh-ot (nyomós, s egyáltalán nem szívderítő okból). Gondolkodás nélkül a keresésére ered. Akcióját nem egyedül viszi véghez: segítőkre, társakra talál Jack személyében és a Szabad Sólymok nevű, csak női nemű tagokból álló forradalmárcsapatban. Saba azonban nem sejti (hogyan is tehetné), hogy mibe vágta a fejszéjét (no meg persze nem is törődik vele, hiszen testvérének megmentéséért bármit megtesz): ugyanis személyes és „egyszerű” indítékai hamarosan – ha nem is másodlagossá, de – mellérendeltté válik egy még nagyobb céllal szemben.
Tehát a Vérvörös út bizonyos szempontból „odavág” a megszokott disztópiaregényeknek. Először is, mellőzi a társadalmiságot, magyarán annak teljes hiánya jellemző, s ennek megfelelően törvények, szabályok nélkül léteznek – azaz próbálják túlélni a mindennapokat. A világ széthullott, az emberek tengnek-lengek benne, s az általános visszafejlődés érhető tetten technológiai, kulturális, műveltségi téren. Ugyanis nincsenek gépek, az emberek nem tudnak írni-olvasni (ehhez könyvek sincsenek) és a ketrecharccal múlatják az időt. Nincs disztópia elnyomás nélkül. A hatalom a kenyeret és cirkuszt elvet alkalmazza az imént említett szórakoztatási (vagy ha úgy tetszik: parasztvakítási) formával, melyben rabszolgák esnek egymásnak, életre-halálra.
A karaktergárdára a sokszínűség jellemző, ami örvendetes hír. Teret kap Saba és a testvérei (akik mind egyediek) közötti kapcsolatok, azon belül is a kishúgával, Emmivel való viszonyának alakulása kerül az előtérbe. Mely egyáltalán nem rózsás: Saba meglehetősen nehezményezi, hogy édesanyjuk az ő születésekor halt meg (ami érthető, de semmiképpen sem jogos, és nem is vall érett viselkedésre, gondolkodásra). Ezenkívül pedig a főszereplő megpróbáltatások, viszontagságok alatti érésének is tanúi lehetünk. Amin kénytelen átesnie, tekintve a rá váró feladatokat; és amúgy is teher alatt nő a pálma. Így a Vérvörös őt egyben a főhős fejlődés- és felnövekvés-története is.
És persze nincsen tinédzsereknek, valamint fiatal felnőtteknek szóló regény románc nélkül, így a Vérvörös útban is megkapjuk, jelesül Saba és Jack között. Közkedvelt a szerelem első látásra megoldást alkalmazni, s ezzel letudni a kapcsolat fokozatos kibontakoztatásával járó „fáradalmakat” letudni, illetve maximum egy kis se veled, se nélküled kínlódással megfűszerezni azt. Szerencsére ebben a történetben nem ezt, hanem a valósághoz közelebb álló utat választotta Young.
Még egy megemlítendő tény a regénnyel kapcsolatban, annak nyelvezete stílusa, mely meglehetősen szegényes, egyszerű. Ez minden bizonnyal tudatos írói döntés, ami mely egyszerre jelenthet piros- és feketepontot is: ennek köszönhetően közelebb érezhetjük a szereplőket magunkhoz, hiszen az ő műveltségük, gondolkodásmódjuk tükröződik vissza ezáltal, míg egyes olvasókat kifejezetten zavarhat, csökkenve olvasásélményüket.
Összefoglalva, a Vérvörös út új színfoltot visz a disztopikus regények kavalkádjába. Aki szeretne a megszokottól eltérő történetet, felfogást olvasni, annak erősen ajánlott a Homokvidék-sorozat első kötete, valamint értelemszerűen a folytatás is, hiszen egy remek alaptörténetről és világról van szó (melyről remélhetőleg még többet tudhatunk meg a folytatásokban), valamint a karakterek sem egysíkúak; tehát egy ilyen indítással túlságosan elrontani bármit már nem lehet. A női többség talán furcsának tűnhet egyes olvasók számára, azonban szó sincs arról, hogy a feminizmus dicsőítésére szüle
