2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Lezárt ügyek: Gyereket rabolt ki

Lezárt ügyek: Gyereket rabolt ki

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy fiatalemberrel szemben, aki Miskolcon kirabolt egy gyereket.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság V. László 20 éves helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a későbbi gyanúsított Miskolcon, a Klapka György utcában 2014. november 9-én 15 órakor egy gyerekkorú fiútól elvette a pénztárcáját. Amikor a sértett visszakérte azt, támadója veréssel fenyegette meg. A rabló ezt követően a zsákmányával elmenekült a helyszínről.

A rendőrségre érkezett bejelentést követően a nyomozók két nap alatt azonosították, elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható V. Lászlót. A bűnügyi őrizetbe vett terhelttel szemben a hatóság előterjesztést tett előzetes letartóztatására, amit ügyészi indítványra a járásbíróság 2014. november 12-én elrendelt.

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp