2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Generációk találkozása az I. MEAFC Bálon
royal_magazin_PNG

Generációk találkozása az I. MEAFC Bálon

A Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC) március 7-én bált szervezett azzal a céllal, hogy erősítse a 10 szakosztály közötti összetartást, valamint kötetlen formában összehozza a Miskolci Egyetem sportéletének szereplőit, támogatóit és szimpatizánsait. Az első alkalommal megrendezett bál sikeres volt, 159 fő vett rajta részt és kimondottan jó volt egy táncparketten látni az egyetem jelenlegi hallgatóit és azon egykori sportolókat, akik 20-30 évvel ezelőtt viselték a Miskolci Egyetem címeres mezét. Rakaczki Zoltán MEAFC ügyvezető elnök köszöntőjében fontosnak nevezte, hogy a MEAFC szakosztályai magukénak érezzék egymás sikerit, hiszen mindannyian a Miskolci Egyetem sportegyesületéhez tartoznak, az egyesületi szintű összetartás erősítésében kiemelt jelentőséget tulajdonított a hagyományteremtő szándékkal megrendezett MEAFC Bálnak.  

A szokásos báli kellékek mellett – nyitótánc, élő zene, majd hajnalig tartó zenés-táncos mulatság – különlegességnek számított a MEAFC jelenéből és múltjából összeállított vetítés, valamint a MEAFC történetét bemutató kiállítás.
.
A szponzorok is fontosnak tartották az eseményt, a különböző felajánlásoknak köszönhetően több százezer forint összértékű ajándékok találtak gazdára a tombolasorsoláson.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Gödöllő, az úszó város
Hiánypótló kezdeményezés színterévé válik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tulajdonában és üzemeltetésében álló Gödöllői Városi és Térségi Usz…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés