2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Előzetesben a halálos balesetet okozó sofőr
royal_magazin_PNG

Előzetesben a halálos balesetet okozó sofőr

A közelmúltban közúti közlekedési baleset történt Tiszakeszinél, minek következében egy férfi meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek. Az autót ittas állapotban vezető sofőrt a mai napon a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.
Mint korábban közöltük, halált okozó, járművezetés ittas állapotban bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya K. László 25 éves tiszapalkonyai lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint 2015. március 4-én 20 óra 30 perc körüli időben Mezőcsát és Tiszakeszi között egy személyautó egy kanyarban kisodródott, az árokba hajtott, majd fának ütközött. A balesetben a hátsó ülésen ülő 27 éves utas meghalt, a 25 éves sofőr és másik, 38 éves utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

Az elvégzett helyszíni szemle többek között megállapította, hogy a járműben ülők egyike sem használt biztonsági övet, továbbá az időközben beszerzett vérvételi eredmény alapján a sofőr szeszes italtól befolyásolt állapotban vezette a járművet.

Tekintettel a bűncselekmény tárgyi súlyára a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya bűnügyi őrizetbe vette az autó sofőrjét, és előterjesztést tett előzetes letartóztatására, amit ügyészi indítványra az eljáró nyomozási bíró a mai napon elrendelt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés