2024. 10. 27. vasárnap

Szabina
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Évet értékelt a miskolci rendőrkapitány

Évet értékelt a miskolci rendőrkapitány

A Miskolci Rendőrkapitányság vezetője megtartotta évértékelőjét.

A Miskolci Rendőrkapitányság 2014. évben végzett munkáját értékelte 2015. március 4-én dr. Bogyay Ferenc r. ezredes, kapitányságvezető. Az elmúlt évet összegző állománygyűlés elöljárója Kovács Béla r. ezredes, megyei rendőr-főkapitány helyettes volt, aki a tavalyi év értékelésén túl meghatározta az idei év feladatait is.


Az ünnepi rendezvényt  a rendőri állomány és a meghívott vendégek, társszervek képviselői mellett, megtisztelte jelenlétével Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere is. A város képviselője  a polgárok nevében megköszönte a rendőrség munkáját, egyben hangsúlyozta az együttműködés fontosságát, és az állampolgárok megbecsülését.

Ezt követően az alpolgármester úr dicséretben és jutalomban részesítette 2014. évben végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként:

Márku László r. századost, a Bűnügyi Osztály Életvédelmi- és Államigazgatási Alosztály Körözési Csoport csoportvezetőjét,

Kovács Gergő r. zászlóst, a Diósgyőri Rendőrőrs járőrvezetőjét,

Bogáth István r. főtörzsőrmestert, a Közrendvédelmi Osztály segédelőadóját,

Lázár Krisztina r. törzsőrmestert, a Vasúti Rendőrőrs járőrét,

Kasnyik Zsolt r. törzsőrmestert, az Avasi Rendőrőrs járőrét,

Németh Alexandra r. törzsőrmestert, a Vasgyári Rendőrőrs járőrét.

Az eseményt megelőzően dr. Bogyay Ferenc r. ezredes tájékoztatta a helyi média képviselőit a Miskolci Rendőrkapitányság közbiztonság javítása és a közrend fenntartása érdekében 2014. évben tett intézkedéseiről és kiemelte az elért eredményeket. Előrebocsátotta, hogy a statisztikai mutatókat az elmúlt 10 év adataival vetették össze, melyek közül a legtöbb a tavalyi évben volt a legkedvezőbb. Az Egységes Nyomozati Ügyészségi Bűnügyi Statisztika (ENYÜBS) alapján a regisztrált bűncselekmények száma az egy évvel korábbi időszakhoz képest 20 százalékkal csökkent a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén. Mintegy 6 százalékkal nőtt a rendőrkapitányság kiemelten kezelt bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozati eredményessége, emellett 18 százalékkal csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma. A szervezet a közlekedésbiztonság javítása területén is biztató eredményeket ért el, közel 6 százalékkal kevesebb közúti közlekedési baleset történt, mint 2013-ban.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp