2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Bizakodva tekintenek a tavasz elé…
30245

Bizakodva tekintenek a tavasz elé…

Kazincbarcika – Gálhidi György elégedett a tavaszi felkészüléssel, fizikailag jól megalapozták a szezont.

Január 12-én, bő egy hónapja kezdte el a tavaszi felkészülést a KBSC. Az eltelt időszakban – a drukkerek örömére – jelentős játékos-mozgás nem volt a keretben.  Az ősz végére egyre jobban összekovácsolódott csapat sokak szerint azzal a néhány érkezővel, aki tavasszal biztosan „vegyész-mezbe” bújik, tovább erősödött. Gálhidi György kemény edzéseket és nagy iramot diktált a felkészülés alatt; ebbe eddig nyolc edzőmérkőzés fért bele, s a sor szombaton a Felsőzsolca elleni találkozóval zárul. Az edzőpartnerek között volt megye I-es, második és harmadik ligás, de akár a magyar bajnokságban első osztályúnak is minősíthető szlovák csapat. Ellenük ötször győzelemmel, három alkalommal pedig döntetlennel végeztek a kék-sárgák. A sláger a 2-2-es eredmény volt, ennyivel zártak a barcikaiak a Debrecen II-es csapata, a Balmazújváros és a rendkívül jó játékerőt képviselő Rimaszombat ellen is. A sorozatba még egy mezőkövesdi tornagyőzelem is belefért, ott a házigazdákat, a Putnokot és a Felsőtárkányt előzte meg a Gálhidi csapat.

Frissítés, mentális felkészítés

Váltakozó ritmus, napi egy-két edzés és speciális edzésmunka jellemezte a KBSC tavaszi felkészülését, ami a szó legszorosabb értelmében alapozás volt.
– Megpróbáltuk elvégezni azt az edzésmunkát, amit ilyenkor szokás egy olyan csapatnak, amelynek komoly tervei vannak – mondta Gálhidi György, a csapat neves mestere.
– A fiúk időnként rendkívül nagy terhelést kaptak, de segítőimmel megpróbáltunk változatos, élvezhető, ugyanakkor a képességeiket megfelelő módon fejlesztő edzéseket vezényelni. Ezek ritmusába illeszkedtek bele a felkészülési mérkőzések, a szauna, a gyúrások, a speciális kondi- és teremedzések, no és egy kis fürdőprogram is. A munka nagyrészét elvégeztük, s ez jól látszott a szerdai edzőmérkőzésen is, amikor egész jó játékot produkált valamennyi játékosom, akit csak pályára tudtam küldeni. Sajnos még mindig probléma, hogy több, kisebb-nagyobb sérüléssel küzdő játékosom van, de a 21 fős keret általánosságban jó fizikai és taktikai állapotban várja a tavaszi rajtot. Most még folyik egy kis mentális felkészítés, hogy a szombati, egyébként utolsó edzőmeccs után, harapósan és sikerre éhesen lépjenek pályára a srácok a nyitófordulóban – mondta a tréner.
Szombaton 11 órától tehát az utolsó edzőmeccsét játssza a KBSC, terveik szerint már élő füvön. Az ellenfél a megyei I-es listavezető, a Felsőzsolca csapata lesz.

Végleges a keret

Péntekre a KBSC kerete is véglegessé vált, az utolsó pillanatban Putnokra távozott Bene Attila, így 21 fővel vág neki a bajnokság második felvonásának a csapat. Kapus poszton nincs változás, két rendkívül jó hálóőr áll Gálhidi György rendelkezésére. A védők sorát erősíti Kasza Dániel és visszatért Barcikára Nyitrai Dávid, a klub saját nevelésű játékosa. Középpályán Barzsó Attila az új szerzemény, míg a támadósort Elek Bencével erősítették meg. A többiek már ősszel is a KBSC játékosai voltak, így a csapat gerince, sőt mondhatni nagy része egyben maradt és sikerre éhesen várja a tavaszi szezont.
A nyitóforduló február 28-án – szombaton – 14 órától lesz a Pete András Stadionban. A találkozó jótékonysági mérkőzésként kerül megrendezésre, mert akárcsak a tavalyi évben, idén is gyűjt és adakozik a csapat egy jó ügy érdekében. Ezúttal egy beteg kisgyermek gyógyulását és mindennapjait szeretnék segíteni és erre bíztatják a drukkereket is.
Részletek a jövő héten a KBSC honlapján és a hirdetésekben.

Játékos-leltár

Kapus:         Miski Zoltán, Szabó Ádám
Védő:     Czető Márk, Kasza Dániel, Katona Attila, Komlósi Ádám, Lakatos Béla, Nagy Péter, Nyitrai Dávid
Középpályás:     Barzsó Attila, Dobos Attila, Illés Gábor, Illés Richárd, Irhás Ignác, Kovács Péter, Lipusz Norbert, Szabó Ádám 2.
Támadó:         Elek Bence, Montvai Tibor, Nehéz Máté, Sárközi Tamás
Vezetőedző:        Gálhidi György
Pályaedző:        Vincze Richárd

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!