2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » A „kerékpár-specialista”

A „kerékpár-specialista”

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a körömi fiatalkorút, aki az elmúlt két hétben négy kerékpárt lopott el és egy lakásba tört be. Az elkötött biciklik közül a tiszaújvárosi rendőrök kettőt már visszaszolgáltattak jogos tulajdonosaiknak.

Lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen.

A rendőrségre 2015. február 6-án 14 óra 56 perckor érkezett bejelentés, hogy egy körömi családi ház ajtaját ismeretlen személy kifeszítette és onnan dohányárut, illetve ruhaneműt tulajdonított el.

A helyi körzeti megbízott a nyomozás során – a térfigyelő kamera által készített felvételek alapján – azonosította és 2015. február 10-én elfogta, majd a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságra előállította a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi, 14 éves fiút.

A gyanúsított kihallgatása során beismerte tettét, illetve elmondta, hogy ezen cselekményén túlmenően az elmúlt két hétben – többek között elfogása napján is – összesen négy kerékpárt tulajdonított el a faluból, illetve a szomszédos Girincs és Kesznyéten településekről.

A kétkerekűeket értékesítette, amelyekből a rendőrök hármat már lefoglaltak és kettőt visszaadtak jogos tulajdonosának.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp