A TVK-Mali Triatlon Klub sportolói közül hárman a bulgáriai Belmekenben, magaslati edzőtáborozáson vesznek részt. A tengerszint felett 2000 méteren található, minden igényt kielégítő létesítmény-együttesben Lehmann Bence és a debreceni Dévay Márk február 3-21. között gyakorol, míg a szintén a kiemelt Héraklész-keretet erősítő Putnóczki Dorka és Lehmann Csongor 11 napot tölthet ott tréningezéssel. – Saját versenyzőink több éves felkészítésének (felépítő edzésének) része ebben az időszakban és életkorban a téli magaslati gyakorlás. – hangsúlyozta Lehmann Tibor, a TVK-Mali TK elnök-vezetőedzője. – Ezen a helyszínen egyébként egyszer már voltunk, 2011-ben. Akkor az orosz biatlon és sífutó válogatott, a német úszók egy csoportja is ott gyakorolt. A mostani program futásból, úszásból, sífutásból, görgőzésből és kondicionáló-termi munkából tevődik össze. A speciális gyakorlás elsődleges célja az oxigénfelvevő képesség javítása, de a tavaszi edzőtáborok megnövekedő terjedelmére és intenzitására is felkészítjük sportolóinkat. A tavaly hozzánk csatlakozott Dévay Márk mellett még négy bolgár junior versenyző is együtt készül velünk. A Héraklész-program és a klub közös finanszírozásában megvalósuló tábor első felét én vezénylem le, míg a folytatást kollégám, Baráth Tamás felügyeli majd a helyszínen.
2025. április. 27. 14:51
Végre elindult az idei szezon is, erős év elé néznek a Kermor Motorsport versenyzői. Histo Cup szezonnyitó verseny 2025.
Histo Cup Formula Renault …