2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Ádám János fotográfus kiállítása

Ádám János fotográfus kiállítása

Jelen-lét címmel nyílt kiállítása ma délután Ádám János /középen/fotográfusnak a miskolci Szőnyi István Galériában. A tárlatot Vass Tibor költő többek között, a következő sorokkal méltatta:

„…ha gráfiázni indul útnak,

van úgy, hogy bevárják a rendezvényeknél.

Késik egy megnyitóról például,

folyosót képez, amin beszalad, be tudja folyosólni a világot,

átrendezi a szereplőket,

te jobb lennél itt, te meg állj egy kicsit hátrébb,

ezt meg azt csináld, és közben mutass a képre.

Ha kész, beint, tőlem mehet, és kezdhetik.

Vagy balesetek történnek,

és szól a szereplőknek, hogy ismételjenek,

menjenek még egyszer össze,

és azok képesek eljátszani neki ugyanazt.

Megmosakodnak, átöltöznek, ne tűnjön fel rajtuk a hullaság.

Az sem gond, ha valamelyik tagjuk leszakadt,

a kép erejéig minden visszarendezhető.

Egy ideje a nap is hallgat rá, árnyékot a megrendelt helyre vet.

Telihold régtől fogva akkor van, amikor akarja.”

és Czakó Péter zeneművész fúvós dallamai mellett tekinthették meg az érdeklődők.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp