2026. 06. 29. hétfő

Péter, Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Szijjártó Péter: cégnevek említése nélkül tárgyalt gazdaságszabályozási kérdésekről Merkel és Orbán
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: cégnevek említése nélkül tárgyalt gazdaságszabályozási kérdésekről Merkel és Orbán

 Cégnevek említése nélkül vetett föl kérdéseket Angela Merkel német kancellár hétfőn a német vállalatok magyarországi tevékenységét befolyásoló magyar kormányzati döntésekről, ezekre „megnyugtató választ kapott” Orbán Viktor kormányfőtől – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Szijjártó Péter kiemelte: ha a gazdasági környezet rossz lenne, akkor 2010 óta nem érkezett volna 6 milliárd eurónyi új német beruházás Magyarországra, ahol 6 ezer német cég 300 ezer embert foglalkoztat.
A miniszter elmondta, a találkozón egyetértettek abban, hogy olyan geopolitikai kérdésekben, mint az Európai Unió és Oroszország, valamint az EU és az Eurázsiai Gazdasági Unió kapcsolatának fejlesztése, együttműködik a két ország.
Közös érdek az ukrán konfliktus lezárása is, kizárólag békés eszközökkel – tette hozzá. Ezzel kapcsolatban azt is mondta, hogy a tárgyalásokon nem beszéltek az Oroszország elleni uniós szankciók Magyarország általi támogatásának kérdéséről. Hangsúlyozta, hogy Magyarország tartja magát a közös európai döntésekhez.
Szijjártó Péter elmondta: a tanácskozáson „mintegy 1 perc 20 másodpercig” szóba került az illiberális demokrácia fogalmának értelmezése is. A magyar álláspont erről a kérdésről az, hogy különböző országokban különbözőképpen gondolkodnak a demokráciáról és azért vagyunk különbözőek, hogy ne erőltessük rá saját felfogásunkat a másikra. Hozzátette, hogy az Európai Unió megkérdőjelezhetetlen eleme a demokrácia.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a két ország között semmilyen konfliktusról nem lehet beszélni, és a két politikus személyes kapcsolata is egészen kiváló.
A TV2 Mokka című műsorában Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy a tárgyaláson szót váltottak a civil szervezetek működéséről, illetve a média szerepéről is. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor világossá tette, hogy a civil szervezetek fontos szerepet töltenek be a társadalomban, de átláthatóan kell működniük. A sajtószabadság pedig érvényesül Magyarországon, ezt mindenki láthatja, ha kinyitja az újságokat vagy televíziót néz, hiszen mindenki elmondhatja a véleményét és a kormánnyal szemben kemény kritikák jelennek meg – mondta Szijjártó Péter.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés