2026. 11. 3. kedd

Győző

1 EUR 365 HUF
1 GBP 436 HUF
Kezdőlap » Hírek » Zöld-Hírek » ÉSZAKERDŐ Zrt. – több mint negyedmillió utas
29915

ÉSZAKERDŐ Zrt. – több mint negyedmillió utas

Több mint 221 ezren utaztak az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasútján tavaly, 25 ezerrel többen, mint 2013-ban. Ez egyébként az utolsó tíz esztendő legjobb eredménye.

Az év egyik legnagyobb eseménye számunkra az volt, hogy októberben hatévnyi üzemszünet után különvonatokat indítottunk a mahócai szárnyvonalra. 2014-ben volt Herman Ottó halálának századik évfordulója. Ebből az alkalomból az ÉSZAKERDŐ Zrt. egyedülálló módon egy hazánkban gyártott Mk48-as típusú mozdony tematikus felmatricázásával tisztelgett a nagyszerű tudós emléke előtt. Országunk első kisvasúti emlékmozdonyán a megjelent motívumokat egy ötletpályázaton választottuk ki. A rendezvények közül kiemelkedett a Diósgyőri Mikulásvonat, ami minden előzetes várakozásunkat felülmúlta. A háromhetes programsorozaton az utasok száma átlépte a húszezret, hasonlóra még nem volt példa a Mikulásvonat 12 éves történetében – foglalta össze az elmúlt év legfontosabb tudnivalóit Mátrai Imre, üzemigazgató.

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. Pálházi Állami Erdei Vasútján utazók száma megközelítette a 34 ezret tavaly, ez több mint 3500-al jobb a 2013-as eredménynél. Az elmúlt évben a korábban elkezdett korszerűsítési program részeként elvégeztük két C-50-es dízelmozdony karbantartását. A mozdonyoknál az eredeti állapotot szerettük volna felidézni, ezért zöld, piros, sárga és fekete színekre festettük őket. Éjszakai fotóvonatozás, country szerelvény, szarvasbőgés hallgatás, Mikulásvonat – csak néhány a rendezvények közül, amelyek mind szépszámú utast „hoztak” – mondta Buday Péter, a Hegyközi Erdészeti Igazgatóság vezetője.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Zsófia-kilátó webkamera

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés