2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Szólólemezt készített Czutor Zoltán

Szólólemezt készített Czutor Zoltán

Élete első és talán egyetlen szólólemezével jelentkezik a Nyers egykori és a Belmondo zenekar jelenlegi frontembere, Czutor Zoltán. Az Artisjus-díjas szövegíró, dalszerző a szokásosnál is személyesebb hangvételű dalokat, afféle zenés blogbejegyzéseket válogatott a Czutor című lemezre.

Az egyik legtermékenyebb magyar zenész, Czutor Zoltán évtizedek óta meghatározó szereplője a hazai könnyűzenei életnek. Pályafutása során többféle műfajban komponált, egyebek mellett televíziós, filmes és színházi produkciók számára, írt musicalt és gyereklemezt, de közben mindvégig a saját rockzenekaraiban játszott. Jelenleg elsősorban a Belmondo frontembereként lép színpadra, és bár sokáig elutasította egy szólóalbum ötletét, most mégis elérkezett ennek az ideje.  

– Régi kérés, kérdés volt szakmai, baráti és médiaszerkesztői oldalról, hogy legyen, illetve mikor lesz szólóalbumom. Így született meg a Czutor című lemez, amely az első, sőt talán az egyetlen szólóprojektem. Ez a törekvés is része annak, hogy a sokféle zenei tevékenységeim között különbséget tegyek. Eddig az aktuális főzenekaromba zsúfoltam minden személyes ötletemet, mostantól azonban másképpen lesz. A Belmondo zenekarral továbbra is a britpop- karatemetál stílust visszük tovább, míg a tíz éve megszűnt ős-zenekarommal, a Nyerssel az évfordulóra tekintettel időnként adunk egy-két nagyobb koncertet, továbbá a Raj nevű bandával súlyos, riffelős dalokat írunk. A Czutor című szólólemezen ezekhez képest személyes, moralizáló, inkább akusztikus szerzemények kaptak helyet – mondta Czutor Zoltán.

A Czutor című lemez január 30-án jelenik meg a Music Fashion Kiadó gondozásában, és 12 szerzemény szerepel rajta. Az akusztikus gitárra és finom gépdob alapra épülő dalokat afféle zenés blogbejegyzéseknek nevezte el az Artisjus-díjas dalszövegíró, hiszen a szövegek fele a Czutor Zoltántól megszokott hangvételnél is személyesebb, a dalok másik fele pedig moralizál. A szólólemez három szerzeménye – Édes hazám; Könnyűnek találtatott zene; Minimál – szövegvideó formájában felkerült a YouTube videómegosztó oldalra.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp