Az izgalmas Konzulváros és a telitalálat Kraken után nemrég végre magyarul is megjelent China Miéville első könyve, a Patkánykirály. Nem tagadom, miután a szerző, ha elvakult rajongójává nem is tett, de az előbb említett művei révén meggyőzött arról, hogy a kortárs szórakoztató irodalom egyik legeredetibb alkotója, kíváncsian vártam a könyvet. Csalódni nem csalódtam, de kétségtelenül meghökkentem. Persze pozitív rételemben, és ez nagy szó – ennyire ritkán lehet meglepni…
Maga a történet izgalmas, de igazából nem is ez a lényeg. Nem is részletezem most túl sokat, a fülszöveg megteszi helyettem. A cselekmény egyes elemei horror-tüneteket mutatnak, de alapvetően mégsem sorolnám ebbe a skatulyába (bár néha azért megfordult a fejemben) – fantasynak annál inkább nevezném. Méghozzá a jobbak közül valónak, amely kreativitásával képes kitűnni az évente megszülető több ezer „testvére” közül. Ez Miéville érdeme – ki másé is lenne?
Ne feledjük el, milyen műfajról beszélünk – azért a kortárs fantasyk elsődlegesen szórakoztató céllal készülnek. Miéville azonban e téren is bátor. Bár kétségtelenül ellő néhány klisét a történetvezetés során, egyúttal mer bátor is lenni, és nem törekszik arra, hogy a lehető legszélesebb olvasói réteget szólítsa meg. Inkább ráveszi az olvasót, hogy lépjen be a saját rétegébe.
És ami a legviccesebb: bejön neki. Bár jómagam sem repkedtem a boldogságtól, hogy végig elektromos zenei utalásokról kell olvasgatnom, elnéztem neki. Persze nem azért, mert ilyen kedves vagyok, hanem mert amúgy érdekes volt a történet, és olvasmányos a stílus. Sőt: még az eszméletlen gyomorforgató jeleneteknél sem szakadt el a cérna, pedig egyáltalán nem vagyok oda ezért az ábrázolásmódért, mégis odaillőnek találtam.
Ráadásul játsszunk el egy kicsit a gondolattal, hogy a szerző többet akart elérni a puszta szórakoztatásnál – és ez egy elsőkönyves, akkor huszonhat esztendős író esetében azért elképzelhető. Tegyük fel, hogy a londoni csatornarendszer és patkányok csak metaforái annak a sötét nyugat-európai nagyvárosi életnek (azaz a világvárosok árnyoldalának), amelyekből azért későbbi művei során is ihletet nyer. Ha pedig így van – nos, a valódi tartalommal bíró fantasykről már számos alkalommal leírtam a véleményemet…
De azért megteszem most is: a fantasztikus csomagolásba burkolt gondolatébresztő történetek nem csupán irodalmi szempontból értékesek, de társadalmi rételemben véve is fontosak, hiszen egy olyan réteg számára közvetítik üzeneteiket, akik más módon nehezen rávehetőek a világról való konstruktív gondolkodásra. Miéville mutat ilyenre hajlandóságot, és ha életműve hasonló irányba tud tovább haladni, valóban fontos írója lehet a mostani (szub9kulturális világnak.
Ez persze nem jelenti azt, hogy egyetértek a szélsőbaloldali eszméket valló szerzővel – meggyőződésem, hogy a világ legtöbb dimenziójáról máshogy gondolkodunk. Ugyanakkor amíg ilyen formában érvel (ráadásul szórakoztat), addig csak annyit tudok mondani – ismerve néhány politikai irányzat képviselőinek kommunikációs módszereit –, hogy bár mindenki így tenne…
