Jogerősen nyolc nap elzárásra ítélte a bíróság azt a férfit, aki decemberben telefonhívásával tévesztette meg szándékosan a tűzoltókat. Egy családi házban keletkezett tüzet jelentett be a segélyhívó számon.
A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság a megyében eddig példátlan döntést hozott azzal, hogy gyorsított eljárásban elzárással büntette a tűzoltókat szándékosan félrevezető férfit.
A segélyhívások valódiságát az ügyeletes nem mérlegelheti, ő minden esetben riasztja a tűzoltókat, akik ennek megfelelően csak a kiérkezés után, a helyszínen győződhetnek meg arról, mekkora a baj, valós volt-e a vészjelzés. Az ügyeletet tárcsázók telefonszámát minden esetben kijelzi a készülék, illetve hangfelvétel is rögzíti a bejelentést.
Téves az a jelzés is, amikor a bejelentő hibásan értékeli a körülményeket, a látottakat – ilyenkor azonban egyértelmű, hogy a bejelentőnek nem a tűzoltóság megtévesztése a célja, így nem indul szabálysértési eljárás.
2025. február. 27. 19:25
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…