2026. 04. 29. szerda

Péter

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Élre ugrott a MEAFC!
royal_magazin_PNG

Élre ugrott a MEAFC!

Igazi csapatmunkával, saját pályáján fektették két vállra az eddig még veretlen Debrecent!
Apró félreértéssel indult az utazás, hiszen mind a játékvezetői küldés, mind a hazaiakkal történt reggeli egyeztetés az Orvosi Egyetemet jelölte meg a mérkőzés helyszínének. A teremben zajló röplabdaedzés azonban jelezte, hogy a csoport aktuális rangadójának az Oláh Gábor utcai csarnok ad majd otthont.
Minden adott volt egy jó mérkőzéshez, hiszen két jó, és jó formában lévő csapat nézett egymással farkasszemet. A hazaiak azonnal egy 13-4-es nyitánnyal jelezték, hogy nem véletlenül állnak a tabella élén. Az első negyed összességében sem a miskolci csapatról szólt. A vendégek nem nagyon találták saját játékukat, így könnyen előnyhöz jutottak a fiatal debreceniek (18-9). A második negyedben aztán felébredt a MEAFC és elsősorban a Drahos-Szojka duó vezetésével „rendesen” is elkezdték a mérkőzést. A félidő utolsó miskolci dobása ugyan kiperdült a gyűrűből, de így is egy lelkileg erős döntetlenről várhatták a vendégek a folytatást (33-33).
A harmadik negyedet a helyi gyűrű nagy tisztelője, Tóth Gábor és Szojka meseszép „add és fuss” játéka nyitotta, majd Drahos vágott be gyorsan két triplát, így a MEAFC egy 11-0-s offenzívával a 24. percre el is lépett a megzavarodott hazaiaktól (39-46). A csapat kispadostól, mindenestől űzte-hajtotta egymást, Tóth Tamás remek megmozdulásaival pedig tovább nőtt a különbség. A harminc miskolci egységet hozó harmadik negyed záró találatát Kiss Balázs dudaszó környéki triplája jelentette (48-63). Nem hitte el a kék mezes csapat, hogy eldőlt volna a mérkőzés, így – pár apró hibát leszámítva – továbbra is nagyszerűen koncentráltak. A két csapat közötti differencia Nagy Benedek három triplája miatt nem kúszott ugyan húsz pont fölé, de így is magabiztosan tartotta megnyugtató előnyét egészen a lefújásig a vendég gárda (73-88).
Az idegenbeli siker nem csupán egy remek csapatmunkával elért őszinte győzelem volt, hanem azt is jelenti, hogy a MEAFC kosárlabda csapata vezeti a tabellát, így az első helyen várhatja a Karácsonyt!

DkA-DEAC – MEAFC 73-88 (18-9, 15-24, 15-30, 25-25)
NB II-es bajnoki mérkőzés. Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok.
Vezette: Sallai, Gergely, Zalai.
Debrecen: Szűcs (8/3), Szarka, Tóth (9/9), Szendrei, Andrássy (18). Csere: Nagy Bo. (19/3), Nagy Be. (14/12), Lippai (4), Urbán (1), Kiss, Opre, Anze. Edző: Barna Donát, dr. Nagy Ágoston.
MEAFC: Drahos (31/15), Szepesi (2), Tóth G. (10), Szojka (11), Radányi (8). Csere: Tóth T. (15/3), Kiss (11/9), Kovács, Nádasi. Edző: Bene Szilárd.

Bene Szilárd, vezetőedző: Rangadót nyerni mindig öröm. Nekünk ez most idegenben sikerült, az egyik riválisunkkal szemben, így különösen értékes a számunkra. Megilletődve kezdtük a mérkőzést, de a második negyedtől sikerült a védekezésünket rendezni, ami nyugalmat hozott a támadásunkban is. Minden pályára lépő játékos húzta a csapatot, a kispad pedig együtt élt a játékkal. Igazi csapatként, egymást bíztatva, segítve tudtunk a hullámvölgyeinkből kijönni és felülkerekedni ellenfelünkön. Most tétmérkőzésen is meg tudtuk mutatni, hogy mennyit fejlődtünk egyénileg és csapatként is a szezon elejéhez képest. Gratulálok a játékosaimnak, és egyben szeretném megragadni a lehetőséget, hogy az egész csapat nevében minden szurkolónknak Áldott ünnepet kívánjak!

Következő mérkőzés:
2015. január 2. Mezőberény-MEAFC

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Gödöllő, az úszó város
Hiánypótló kezdeményezés színterévé válik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tulajdonában és üzemeltetésében álló Gödöllői Városi és Térségi Usz…

További cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…
HALEON-mozgás
A Voltaren helyi hatású fájdalomcsillapító termékei és az UEFA Bajnokok Ligája összefogtak, hogy a szurkolók mozgásban maradhassanak A Voltaren h…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés