2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Útlezárások – Befejeződtek a demonstrációk

Útlezárások – Befejeződtek a demonstrációk

 Véget értek a hétfőre meghirdetett félpályás, forgalomlassító demonstrációk, amelyeket a Liga Szakszervezetek hirdetett meg a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései ellen.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának tájékoztatása szerint mindenhol befejeződtek a demonstrációk, a rendőrségnek nem kellett intézkednie, rendbontás sem volt. A szükséges létszámmal biztosították a rendezvényeket. A közutakon helyreállt a forgalom – közölték.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője este az MTI megkeresésére azt mondta: a közlekedők érezhetően komolyan vették a felhívásokat, nem nőtt annyival a menetidő, amennyire lehetett számítani. Hozzátette: a budapesti és a főváros környéki utakon érezhetően kevesebb autó volt az ilyenkor megszokottnál, vidéken pedig az autósok többsége megtervezte, hogy merre tudja elkerülni a lezárt szakaszokat. Azt is elmondta, hogy az M3-as autópálya Budapestre bevezető szakaszán volt a legnagyobb torlódás, több kilométeres kocsisor alakult ki a reggeli csúcsforgalomban.

A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán azt írta: ismét zavartalanul lehet közlekedni a főváros korábban lezárt útszakaszain. Torlódásra kell számítani a Hungária körút és a Kerepesi út csomópontjának környékén és a Kacsóh Pongrác úti felüljáró közelében.

Hétfő délután Borsod megyében valamennyi helyszínről rendbontás és atrocitás nélkül levonultak a demonstrálók. Dudás Roland, a Liga Szakszervezetek észak-magyarországi regionális referense elmondta: Miskolcon, a József Attila úton egy 150 méteres szakaszon álltak a demonstrálók, mintegy harminc autóval. A borsodi megyeszékhelyen a Pesti úton is állt a kocsisor, körülbelül ötven autó. A 26-os főúton, a BorsodChem melletti szakaszon, Kazincbarcika és Sajószentpéter között harminc jármű zárta le a fél útpályát.

Kifejezetten jó hangulatú, békés demonstrációként értékelte a két zalai helyszínen zajlott egész napos forgalomlassító akciót a Liga Zala megyei elnöke. Kurucz Erika elmondta: Zalaegerszegen a 74-es főúton, Nagykanizsán pedig a 7-es főúton egyaránt több mint 30 járművel vettek részt a demonstrálók. Hozzátette: tapasztalatuk szerint a mellettük elhaladó járművezetők vagy utasok többségében támogatásuknak adtak hangot, csupán néhányan bosszankodtak a forgalomlassítás miatt.

Fél négykor véget ért a félpályás útlezárás Pest megye egyetlen érintett pontján, a 4-es főút monori szakaszán – tájékoztatott a független HÉV-szakszervezet kommunikációs referense, a demonstráció irányítója délután. Fehérvári Zsolt közölte: Monor határában körülbelül tizenöt járművel 20-22 ember zárta le egy szakaszon a fél útpályát reggel 7 órától. A szabad sávban váltakozó irányban elhaladó járművek sofőrjei vegyes érzelmekkel fogadták a demonstrációt: többen egyetértésüket fejezték ki a szakszervezetek céljaival, míg mások szidták őket – fogalmazott a referens.

Békés megyében 49 személyautóval demonstráltak a Liga Szakszervezetek tüntetéséhez csatlakozók a 44-es főút 117-es és 118-as kilométerszelvénye között – tájékoztatott a demonstráció megyei szervezője. Pajkó Alexandra elmondta: annak ellenére, hogy a Románia felé haladó teherforgalom szempontjából kulcsfontosságúnak számító főúton foglaltak el egy sávot a demonstrálók, az autósok és a kamionosok részéről nem tapasztaltak ellenségeskedést.

Az eredetileg bejelentett kettő helyett csak egy helyszínen volt forgalomlassító demonstráció Veszprém megyében a rendőrkapitányság sajtóreferensének tájékoztatása szerint. Frankó Marianna közölte: a 830-as, ismertebb nevén Házgyári úton tartották meg a demonstrációt. Az MTI információja szerint a délelőtt folyamán tucatnyi jármű vett részt a megmozdulásban, délutánra hét autó maradt a helyszínen.

Vas megyében, Szombathelyen húsz-huszonöt autóval demonstráltak. Nem volt nagyobb fennakadás a közlekedésben, a rendőrök délután váltakozó irányból engedték a forgalmat, öt-hat percet kellett várni.

A Liga a hétfő reggel 7 és délután 4 óra közötti akcióval a kormánynak a munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései ellen tiltakozott. Gaskó István korábban kifejtette: a megfelelő nagyságú jövő évi bérfejlesztésről, a munka törvénykönyvének felülvizsgálatáról, az alkotmányos sztrájkjogot elvonó sztrájktörvény módosításáról, a korkedvezményes nyugdíjrendszer megtartásáról, valamint a béren kívüli juttatások adózásának változatlanul hagyásáról szeretnének megállapodni a kormánnyal.

Fotó:Transzparens a Liga Szakszervezetek forgalomlassító demonstrációján Miskolcon, a Pesti úton 2014. december 15-én. A Liga demonstrációin a tervek szerint az ország 62 pontján legalább 1600 gépkocsi lassítja a közúti forgalmat reggel 7 és délután 4 óra között. A tiltakozók álláspontja szerint a kormány intézkedései hátrányosan érintik a munkavállalókat. Miskolc, 2014. december 15. Transzparens a Liga Szakszervezetek forgalomlassító demonstrációján Miskolcon, a Pesti úton 2014. december 15-én. A Liga demonstrációin a tervek szerint az ország 62 pontján legalább 1600 gépkocsi lassítja a közúti forgalmat reggel 7 és délután 4 óra között. A tiltakozók álláspontja szerint a kormány intézkedései hátrányosan érintik a munkavállalókat. – © MTI Fotó: Vajda János

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp