2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Sarah MacLean elcsábít

Sarah MacLean elcsábít

A csábítás kilenc szabálya MacLean romantikus (sőt olykor ezen bizonyos értelemben túlmenő) történelmi regénye, amiben minden van, ami egy szórakoztató regényhez kell: fordulatos cselekmény, humor, erotika, szerelem, és a karakterek jellemfejlődése. E könyv a Love By Numbers című trilógia első kötete, a tavalyi évben megjelent kötete, melynek folytatásai még nem érkeztek meg a magyar könyvesboltok polcaira.

Az 1978-as születésű Sarah MacLean gyermekkori álma volt, hogy íróvá váljon, és már fiatalon is nagy érdeklődést mutatott a történelem és romantikus regények iránt. Az írónő a Harvardon tanult, majd első könyve tanulmányai befejezése után nem sokkal napvilágot látott. Díjnyertes regényei azóta a New York Times és USA Today bestsellerjeivé váltak, számos nyelvre kerültek lefordításra. A szintén népszerű amerikai írónő szerint Sarah MacLean könyvei mindaz, amilyennek egy történelmi romantikus regénynek lennie kell.

A történet főhősnője a húszas évei második felében járó Calpurnia, aki látván eljegyzett húgát, hirtelen rádöbbent, hogy vénlány maradt. Beletörődve sorsába, úgy gondolja, hogyha férjet nem talált, legalább hadd próbáljon ki olyan dolgokat az életben, amit eddig nem mert, mert társadalmilag nem volt elfogadott egy nőnek, őt mégis nagyon foglalkoztatja. A kilenc pontos listáján szerepel például a férfiklubban való kártyázás, a szivarozás, és whiskyivás, valamint egy férfi szenvedélyes megcsókolása, amihez ugyebár egy férfira is szükség van… Ekkor kerül a fókusz a jóképű Gabrielre, aki sármjával és lehengerlő stílusával, az ujja köré csavarja Calliet, és karaktere valószínűleg az olvasót se fogja hidegen hagyni.

Ez a regény, legalábbis a célközönsége számára alighanem úgy jellemezhető a legjobban, hogy felszabadító könyv, ahol a főhősnő nem fél beteljesíteni a vágyait, és a társadalmi korlátok dacára valósítja meg önmagát. Ez különösen említésre méltó, hiszen a regény a tizenkilencedik század elején játszódik. Callie szerethető karaktere mellett, a mellékszereplők is emlékezetesek maradnak, és a regény folytatásában nagy szerepet fognak játszani.

Bár valóságtartalma számomra, pont azért, mert a kötetlen stílust és tartalmat egy kötött korba integrálva alkotta meg a szerző, kissé megkérdőjelezhető, szórakoztató irodalmi művi mivoltában megfelelő olvasmánynak számít a regény. A csábítás kilenc szabálya egy lebilincselő és felüdítő olvasmány mindazok számára, akik szeretnek elmerülni a régi korokban, és kíváncsiak egy nem mindennapi románc alakulására.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp