2026. 07. 23. csütörtök

Lenke

1 EUR 364 HUF
1 GBP 426 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Tűzön, vízen, útvesztőn át
29050

Tűzön, vízen, útvesztőn át

A disztópiaregények meglehetősen felkapottak lettek, mióta az Éhezők viadala Fecsegőposzátája belőtte magát az olvasók agyába; s nem is állnak meg a szerzőik egy darab könyvnél. Így van ez az Útvesztő esetében is, amelynél a második részt már kezükbe is veheti a magyar közönség. Nem nehéz kitalálni a roppantul sokat sejtető címből: Tűzpróbában a labirintus után ezúttal ezzel az égetően forró elemmel kell megküzdeniük a szereplőknek – hála James Dashner képzelőerejének.

Sajnálatos, de reményeikkel ellentétben a Tisztásból élve kijutottakra nem mosolyog rá a szerencse – ugyanis az Útvesztő csak a jéghegy csúcsa volt. Bár szabadságukat kiharcolták, cserébe borzasztó és fájdalmas tényekkel kénytelenek szembesülni: a föld gyakorlatilag agyonégetett a napkitörések miatt, az emberek jó része pedig egy vírus áldozatául esett. Azonban az a bizonyos jéghegy ennél még sokkalta nagyobb: ők maguk is megfertőződtek.

Megoldás azért van, mégpedig a nagybetűs Tűzpróba, amelyet ha sikerül kiállniuk, elnyerhetik gyógyulásukat. Ismét kezdetét veszi a túlélésért való küzdelem, ám a tét fokozódik, mert ezúttal az életükért küzdenek (legalábbis, jól megvoltak a Tisztáson, míg el nem kezdtek mocorogni). Mindemellett Teresának is nyoma vész (csakhogy kicsit felborzolódjanak a kedélyek); a csupa fiúból álló csapat pedig bolond lenne el- illetve magára hagyni az egyetlen lányt.

James Dashner érti a dolgát, ami nem más, mint bizonytalanságban tartani a rajongó(vá váló) olvasót, aki mindvégig arra vár, hogy megkapja kérdésére a választ, ami aztán a végén jól elmarad.  Ennek megvan az oka, merthogy a mézesmadzagozás a bestseller-recept egyik összetevője, a valamennyire érdekes (s eddig nem lelőtt) koncepció mellett. A homályos foltok minden bizonnyal a következő kötetben kerülnek tisztázásra (vagy épp ellenkezőleg: a szálak még jobban össze lesznek kuszálva; mindenesetre a hátralevő két részben van még lehetőség alkotni).

Az izgalom fokozása végett kapunk múltidézést is: a főszereplő, Thomasnak végre kezd rémleni a Tisztás előtti élete. Na meg persze az új karakterek sem maradhatnak el. Örvendetes, hogy a meglévők jelleme formálódik (mondjuk ennyi csapás, fordulat mellett nehéz is lenne megmaradni ugyanannak a személyiségnek) – ki-ki előnyére vagy hátrányára, az olvasó szíve joga megítélni.

James Dashner tehát továbbra sem kíméli az olvasót (a szereplőket meg pláne nem), akiknek szintén próbát kell kiállniuk, mégpedig, hogy ne vágják a földhöz vagy a falhoz a könyvet. A szerző fordulatot fordulatra halmoz, mindig okozva valami kis meglepetést, az eseményekben pedig szeret gyorshajtani. A sorozat első részének méltó folytatása a Tűzpróba.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés