2026. 07. 23. csütörtök

Lenke

1 EUR 364 HUF
1 GBP 427 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Közösen alkothattak a színházkedvelő gyerekek
29055

Közösen alkothattak a színházkedvelő gyerekek

AZ ALKOTÁSI FOLYAMAT RÉSZESEIVÉ VÁLHATTAK – SZÍNHÁZKEDVELŐ GYEREKEKKEL, FIATALOKKAL FOGLALKOZOTT A SZEKSZÁRDI NÉMET SZÍNHÁZ

Ifjú tehetségek felfedezése, készségeik fejlesztése, műveltségük gazdagítása, de mindenekelőtt a színházkedvelő fiatalok számának növelése – röviden így foglalható össze annak az Európai Unió által támogatott programsorozatnak a lényege, amelyet a Magyarországi Német Színház (DBU) valósított meg. A Szekszárdon működő teátrum egy éven át két óvodával, három általános és négy középiskolával együttműködve szervezett különféle színházi szakköröket és témaheteket. A kezdeményezés célja az volt, hogy ekképp is hozzájáruljanak az igényes, színházkedvelő fiatal közönségréteg kialakulásához.
Áramszünet – ez lett a címe a darabnak, amelyet az egyik színház-szakkörre járó középiskolás fiatalok a DBU művészeinek közreműködésével hoztak létre. – Egy playstation-teremben játszódik – avat be a részletekbe Frank Ildikó színházigazgató. – Fiatalok a virtuális világukba temetkezve gépeznek, anélkül, hogy egymáshoz szólnának. Amikor azonban hirtelen áramszünet lép fel, kénytelenek egymással együttműködve megoldani a helyzetet. Hogy ez az egymástól elszigetelt fiatalokból álló társaság hogyan kovácsolódik egyszerre igazi csapattá? Nos, erről szól ez a német nyelvű darab, melynek ötletét és teljes színrevitelét ezeknek az érdeklődő, ügyes fiataloknak köszönhetjük. Nálunk, a színházban eddig kétszer mutattuk be a közönségnek, de már Budapesten, Temesváron és Eszéken is jártunk vele. Azt gondolom, hogy a részt vevő gyerekek mind nyelvileg, mind színészileg méltó utánpótlást biztosíthatnak a DBU-nak.     
Az igazgatónő elmondta, hogy a projekt keretében további szakkörökre, témahetekre is sor került. Az egyik diákcsoporttal például több alkalommal improvizációs gyakorlatokat végeztek, ami állítólag annyira megragadta a gyerekeket, hogy azóta is kapcsolatban állnak egymással és a színházzal – mégpedig az erre a nemzedékre oly jellemző módon: egy közösségi oldalon. Volt mindemellett még egy olyan, a német nyelvet egyébként nem annyira intenzíven oktató középiskola is, amely diákjainak Frank Ildikó maga tartott műfordító szemináriumot. Az igazgatónő elmondta, számára is nagy élmény volt átélni, milyen igyekezettel dolgoztak a fiatalok a Momo című mű, valamint egy osztrák pszichothriller színpadi adaptációjának németről magyarra fordításán. Előbbi mű egyébként szerepel a DBU műsorán, és amióta ez a szakköri csapat lefordította, azóta több alkalommal kivetített magyar feliratokkal került színre.
Az egy éven át tartó, „A Magyarországi Német Színház részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában” elnevezésű projekt 15 376 638 forintos pályázati támogatás révén valósulhatott meg.  
A Magyarországi Német Színház hazánk egyetlen német nyelven játszó, épülettel rendelkező teátruma, sőt, egész Tolna megye egyetlen professzionális színháza. Elsődleges feladata a hazai németség anyanyelvének és kultúrájának ápolása, továbbörökítése, az egyetemes kultúra megismertetése a hazánkban élő németséggel. Mindemellett a DBU fontosnak tartja az említett kulturális értékek bemutatását a németül nem beszélőkkel is, ennek érdekében szinkrontolmácsolás és kivetített feliratok segítségével igyekszik minél többeket becsalogatni a Szekszárd szívében működő színházba.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés