2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Esélyegyenlőségi programok

Esélyegyenlőségi programok

MEGVALÓSÍTÁS ALATT A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMOK

A több mint 3 000 település által elkészített komplex szemléletű és egységes elvek mentén kidolgozott Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) a megvalósítás szakaszába érkezett. A projekt a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) gondozásában, az Európai Unió támogatásával 1,2 milliárd forint összköltségvetésből valósul meg. Az Intézet 2014. december 3-án sajtótájékoztató keretein belül számolt be az eddigi eredményekről, valamint Nógrád és Borsod megye helyi jó gyakorlatairól.

Mindenegyes település a helyi viszonyoknak megfelelően, részletes helyzetelemzés alapján, célcsoportonként (mélyszegénységben élők, romák, gyerekek, nők, idősek, fogyatékkal élők) fogalmazta meg azokat az Intézkedési Terveket (IT), amelyek végrehajtása által reálisan javíthatóvá válik ezen társadalmi csoportok életminősége.
A HEP-eket öt éven belül, két évenkénti felülvizsgálat mellett valósítják meg az önkormányzatok. A TKKI a projekten belül, nem csak a dokumentumok kidolgozását segítette, hanem ezen felül egységes értékelési és monitoring rendszert dolgozott ki. Ennek megfelelően 2014. július és szeptember között lezajlott a járási és kormányhivatalok köztisztviselőinek képzése, akik településenként fogják nyomon követni az intézkedési tervek végrehajtását. Emellett minden önkormányzat megalapította saját HEP Fórumát, amely a munkacsoportok beszámolói alapján ellenőrzi, és szükség szerint javaslatokat dolgoz ki a HEP aktualizálására. Az IT-ék elsődleges célja, hogy még inkább hozzáférhetőbbé tegye a szociális szolgáltatásokat, elősegítve ezzel az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód létrehozását. A települések jelentős része megkezdte az IT-ék végrehajtását.

Farkaslyuk

Örömmel vettünk részt a TKKI programjában, hiszen így számunkra is lehetőség nyílt a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok lokális feltérképezésére. Intézkedési terveink a nők és férfiak a mélyszegénységben élők, romák, gyermekek, valamint a fogyatékos személyek esélyegyenlőtlenségének csökkentésére irányulnak. A Programban részletesen kidolgoztuk, hogy milyen feladatokat kell végrehajtanunk, de a megvalósításukhoz további forrásokra lesz szükségünk. Vannak azonban már kézzel fogható eredményeink is: jelenleg 50 mélyszegénységben élő család felzárkózását célzó programunk zajlik, valamint a gyermekek fejlesztését célzó oktatási projekt is folyamatban van. –mondta Gábor Dezső polgármester.


Mátraverebély

A szegénység kezelésének érdekében együttműködésre és partneri kapcsolatokra van szükség. Ezt ismertük fel Mátraverebélyen, és igyekeztünk kidolgozni egy olyan társadalmi összefogásra épülő rendszert, amely rövid és hosszú távon is képes javítani a nehéz helyzetben lévők életminőségét. Így alakult meg a helyi fejlesztő kerekasztal, melyben a HABITAT for HUMANITY és a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége, valamint a helyi önkormányzat stratégiai partner. Kiemelten foglalkozunk kintlévőségek kezelésével, valamint igyekszünk megelőzni a felmerülő lakhatási problémák kialakulását, és egy közösségi program bevezetésével támogatjuk a helyi közösségi kezdeményezéseket. A Közmunkaprogram keretén belül az értékteremtésre helyezzük a fő hangsúlyt – mondta Berki Judit a projekt vezetője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp