2026. 07. 22. szerda

Magdolna

1 EUR 360 HUF
1 GBP 423 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » 25 éves a Zsolca Táncegyüttes
royal_magazin_PNG

25 éves a Zsolca Táncegyüttes

Nagyszabású jubileumi gálaműsorral ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját a Zsolca Táncegyüttes. Rendhagyó módon az ünnepelt ajándékoz: rendezvényüket egyben különleges alkalomnak szánják Mikulás napján kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Negyedszázada, hogy a Zsolca Táncegyüttes a magyar nép táncainak széles körben, határaikon innen és túl történő megismertetésére, miként a velünk élő nemzetiségek táncainak bemutatására vállalkozott. Előadásaik, sikereik is jól mutatják: ennek mentén élménytáncolnak az együttes tagjai. Koreográfiáik híven türközik azokat a tradíciókat, amelyek a paraszti hagyomány útján, annak megőrző és megtermékenyítő hatásának eredményeként jöttek létre az évszázadok alatt.
Felnőtt együttesről van szó, a csapattagok munka és család mellett járnak el táncolni, hiszen a tánc szeretete mellett a jó közösséget, a mozgást és a tradíciókat is kedvelik.

Produkcióikat színesíti tehetségük mellett, hogy a tánchagyományon túl egy-egy szokás is megelevenedik, amelyek hatását tovább erősíti a színpad, a tánctér tudatos beépítése, valamint viseleteik változatossága is.
A kerek évforduló alkalmából az együttes nagyszabású gálaműsorral lép a közönség elé december 6-án, szombaton este 6 órától Felsőzsolcán, a Rendezvények Házában. Az este folyamán fellépnek még a Magyar Állami Népi Együttesből érkező vendégművészek is. A gálaműsort követően pedig hajnalig tartó táncházban folytatódik az ünneplés, amihez a Zagyva Banda szolgáltatja a talpalávalót. Az előadásra megváltott belépőjegyek a táncházba is érvényesek lesznek.
A rendezvényre minden érdeklődőt várnak, aki a néptánc és a népzene jegyében szeretné emlékezetessé tenni a Mikulás estéjét. Jegyinformációk, jegyrendelés: zsolcatanc@citromail.hu.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés