Talán az egyik legrosszabb, ami egy családon belül megtörténhet, az, ha a családtagok távol állnak egymástól, ne adj isten, még egymás ellenségeivé válnak. Márpedig Kimberley Freeman regényében pontosan ez a helyzet: Az Aranyporban a hatvanas évek Oroszországában van három kislány, akik nagyot álmodnak maguknak, majd a megvalósítás, illetve a saját érdekeik érvényesítése során szemben állnak egymással. Mindez csupán a történet egyik rétege, ugyanis a szálakat a szerző ennél kicsit jobban megkavarja.
A hidegháborús Leningrádban járunk, ahol a hétéves egyke Sofinak egyszer csak testvérei lesznek, miután szülei magukhoz veszik unokatestvéreit, Nataliát és Lénát. Onnantól kezdve hármuk elválaszthatatlanok, s mindannyian más-más életet remélnek maguknak. A mélyszegénységet, a csontig hatoló hideget, és édesapjuk elvesztését csak a Nyugatról alkotott álmuk – hírnév, jómód és gyönyörű dolgok – segítségévével tudják csak túlélni. A Szovjetunió bukása azonban új lehetőséggel kecsegtet számukra: a járom lány elhatározza, hogy megvalósítják álmaikat, kerüljön bármibe is. Nőként mindegyikük új életet kezd Európában, s úgy tűnik, a szerencse rájuk mosolygott – de csak egy kis időre. Mert lépésről lépésre szembesülniük kell azzal, hogy a valóság meg sem közelíti tinédzserkori álmaikat.
Az okos Sofi falusi élete a vidéki Franciaországban idilli első ránézésre, azonban férje mégis eltávolodik tőle, és hideg hozzá. A sztár és gyönyörű Natalia ragyog a vörös szőnyegen a londoni divatbemutatókon, csakhogy igazából sikere pengeélen táncol, más szeszélyeitől függve. Lena pedig két gyönyörű gyermeket szült szerető férjének, de közben nem tud testvérei árnyékában élni, s a múlt megszállottjává válik. Az elégedetlenség féltékenységet, rivalizálást és árulásokat szül. Amint tönkremegy kapcsolatuk, egyikünk sem figyel fel az oroszországi múltjuk egy sötét alakjára, és a balszerencsére, amely még mindig várja, hogy eljöjjön a maga ideje.
Az orosz történetek valahogy mindig szomorúak, sötétetek, és nagyon emberiek – így van ez az Aranyporral is. A főszereplőkkel csak szimpatizálni, együtt érezni lehet, s mindegyikük motivációja érthető. Azonban a szerző nem dolgozta ki mélyen a karaktereket, hanem inkább csak a felszínüket mutatja meg, s rejtve hagyja a legbelsőbb gondolataikat. Ez talán annak tudható be, hogy három főszereplője van a regénynek, így nem tudta kibontakoztatni személyiségüket részletesebben.
A cselekmény szépen építkezik: a kezdeti boldog közös gyerekkor után elszakadnak egymástól, amint elkezdik külön útjukat járni és életüket élni, majd nemcsak fizikailag, hanem lelkiekben is egyre eltávolodnak egymástól, irigységnek, bűntudatnak és félreértéseknek köszönhetően. Ezt a szerencsétlenségek, a múltjuk szereplőinek felbukkanása, az e nyomán keletkező bizonytalanságok és veszély egyre nagyobb a feszültséget szül.
Az Aranypor összességében egy korrekt, izgalmas drámai családregény, mely leginkább a pszichológiai beállítottságú olvasóknak nyerheti el a tetszését. Ezen kívül persze a közelmúltba is bepillantást nyerhetünk, így – mivel az ilyen jellegű regényeket is alapos kutatómunkának kell megelőznie – a huszadik századi történelmet kedvelők is érdeklődéssel forgathatják Kimberley Freeman művét.
