2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Újabb brutális bűncselekmény jelzi, romokban Miskolc közbiztonsága

Újabb brutális bűncselekmény jelzi, romokban Miskolc közbiztonsága

A Fidesz szilárd közbiztonságról beszél ott, ahol a nyílt utcán erőszakolhatják meg a nőket. Sikerpropaganda helyett érdemi intézkedéseket vár a miskolciak biztonsága érdekében a Jobbik, amihez a párt kész minden segítséget megadni – ezt mondta hétfői sajtótájékoztatóján Jakab Péter frakcióvezető.

Mint ismeretes, a napokban Miskolcon, a Szent Anna tér közelben megerőszakoltak egy fiatal nőt. A sors fintora, hogy mindez két nappal azután történt, hogy a Fidesz bejelentette a közgyűlésen: sikerült megszilárdítaniuk a közrendet, az emberek biztonságérzetét pedig nagymértékben javították. Jakab Péter szerint az újabb brutális bűncselekmény nem a rendet támasztja alá, hanem azt, hogy Miskolc közbiztonsága romokba hever: „a várost a rendőrség kiemelten veszélyeztetett településsé nyilvánította, az Avason fényes nappal leszúrják az embert, a belvárostól nem messze megerőszakolják az arra járót, a tűzifát a szobában kell őrizniük az időseknek, a tolvajt pedig a Jobbiknak kell elfognia” – sorolta a frakcióvezető.

Hozzátette: a Jobbik – félretéve a pártpolitikát – szakmai segítséget ajánlott a Fidesznek, hogy a rendbontókat elűzzék a városból, de a kormánypárt válasza erre is csupán cinizmus volt: „azzal vádoltak meg bennünket, jobbikos képviselőket, hogy jogosulatlanul végzünk közbiztonsági tevékenységet, utalva arra, hogy nemrég tolvajokat fogtunk a számozott utcákban” – fogalmazott Jakab Péter, aki sajnálatosnak nevezte, hogy a Fidesz a miskolciak érdekében sem képes mellőzni a hatalmi arroganciát.

https://www.youtube.com/watch?v=zlBtJwIcw4w&feature=youtu.be

A politikus végezetül arra kérte a kormánypártot, ha helyi szinten nem is fogadják el a Jobbik segítségét, országos szinten támogassák a párt kémiai kasztrálásra vonatkozó javaslatát, hogy ne kelljen újabb áldozatoknak átélniük a mostanihoz hasonló tragédiát.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp