2025. 01. 11. szombat

Ágota
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Konzultáció: „Felzárkóztatás és drogprevenció”

Konzultáció: „Felzárkóztatás és drogprevenció”

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a térség viszonyait figyelembe véve programot dolgozott ki a kábítószer-kínálat és fogyasztói kör visszaszorítása érdekében.

A Miskolci Egyesített Gyermekvédelmi Intézmény volt az első állomása 2014. november 20-án a bűnmegelőzési szakemberek által a „felzárkóztatás és drogprevenció” elnevezéssel útjára indított konzultáció-sorozatnak. A szakmai tanácskozáson a rendőrség munkatársai mellett részt vettek az intézmény gondozói, nevelői és vezetői is. A megbeszélés célja az intézményben elhelyezett kiskorúak szenvedélybeteggé, bűnelkövetővé, áldozattá válásának megelőzése érdekében szükséges közös feladatok feltárása és meghatározása volt.

Az elmúlt években bekövetkezett kábítószer-kínálat és a fogyasztói kör robbanásszerű változása szükségessé tette újabb bűnmegelőzési feladatok és módszerek alkalmazását. A program keretében az iskolai bűnmegelőzési tanácsadó havi egy alkalommal a kijelölt gyermekvédelmi intézményben konzultációt tart a gyermekvédelmi alkalmazottaknak és szükség esetén csoportos bűnmegelőzési tanácsadást végez az intézményben elhelyezett kiskorúak részére.

A drogprevenciós rendőr a gondozóknak, valamint az intézményrendszerben lévő nevelőszülői hálózat tagjainak, mint szülőknek szükség szerint a kábítószer-bűnözéssel kapcsolatos kockázatokról tart tájékoztatást.  

A most útjára indított konzultáció-sorozat révén a családok és a szülők mellett a gyermekvédelmi intézmények is a rendőrség kiemelt partnereivé válnak a kábítószer bűnözés megelőzésében.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: V. majdnem, mint Valentino
Százával foglalták le a hamis táskákat és pénztárcákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy fővárosi üzletben. …
NAV: „Örülök, hogy kiderült”
-          mondta az a román sofőr, aki közel 3000 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettával akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Ig…
NAV: Megcsappant rakomány
Csak a rakomány legális részével távozhatott az a román kamion, amelynek platójáról több mint 5000 darab hamis elektronikai cikk került elő. A Nemzeti…

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés