2025. 11. 19. szerda

Erzsébet

1 EUR 385 HUF
1 GBP 436 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Tállyai BorBár
28826-index

Tállyai BorBár

A Tállyáért Egyesülettel azon dolgozunk, hogy egyre több színvonalas kulturális és művészeti programot szervezzünk Tállyán, melyeken a helyi borászati és gasztronómiai értékeket is be tudjuk mutatni. Munkánkkal Tállya és Tokaj-Hegyalja kulturális életét és fejlődését, valamint a borvidéken belüli összefogást szeretnénk erősíteni.

A Tállyáért Egyesület a megalapítása óta szerves része lett a tállyai életnek. Fontos számunkra az együttműködés az itt élő és dolgozó emberekkel, és egy összetartó közösség építése nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek között is. Nekik szerveztünk már sportversenyeket, címketervező rajzversenyt, és a tállyai iskola és óvoda támogatásával is az ő fejlődésüket szeretnénk folyamatosan támogatni. Májusban megalapítottuk a Taille Borlovagrendet, melynek pár hete tartottuk a második avatószertartását. Nyáron elkezdtük rendbe tenni a Maillot-kastélyt, az állandó kiállítását átrendeztük és bővítettük, és július elején újra megnyitottuk. A Közép-európai Művésztelep és a művészeti élet felélesztésének a céljából július végén megtartottuk az 1. Tállya ART Alkotótábort. Szeptember végén a Tállyán hagyományos Szent Vencel-napi borszentelést és búcsút szerveztük meg. Most pedig elindítjuk a Maillot-kastélyban havonta egyszer megrendezésre kerülő kulturális programsorozatot.
A Tállyai BorBár nevű rendezvényen havonta egy szombati est keretein belül egy-egy tokaj-hegyaljai borász mutatkozik be, majd kortárs művészeti produkciók: színházi előadások, kötetbemutatók, koncertek, és más izgalmas kulturális programok lesznek. A BorBár estekkel az a célunk, hogy tartalmas és különleges kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget biztosítsunk a Tokaj-Hegyalján és a környéken élőknek, valamint az ide látogató turistáknak, vendégeknek, és felélesszük az évszázados, gazdag, helyi kulturális hagyományokat.
Az első alkalom november 22-én 19:00 órától lesz. Az első BorBáron három mádi pince borait lehet majd megkóstolni, a Holdvölgy, a Szent Tamás Pincészet és a Demetervin mutatkozik be. Valamint a Tállya Wines is jelen lesz a boraival. Vendégünk pedig Dombóvári István, humorista, stand up comedy előadó lesz.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

138609

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés