2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » A kultúra integrációja Boldván
royal_magazin_PNG

A kultúra integrációja Boldván

A kultúra hatékony integrációját tűzte ki célul Boldva Község Önkormányzata, amikor sikeres pályázatot követően az 5 millió forintos támogatási összeg segítségével megvalósította a „Boldva község helyi közösségének megerősítése az IKSZT szakmai támogatásával”
Boldva község Művelődési Háza 2011. január 1-től IKSZT-ként (Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér) működik. Az elnyert pályázat jó lehetőség volt arra, hogy a borsodi településen levő intézmény még több rendezvényt valósíthasson meg. „Nagy szükségét látjuk ezen kezdeményezéseknek, mivel községünk nagy számú hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű lakói számára így könnyebben elérhetővé válik a kultúra” – mondta a projekt szakmai vezetője.
A projekt előkészítése során célul tűzték ki, hogy minden korosztály megtalálhassa a számára érdekes vagy szórakoztató eseményt. Az óvodás korú zeneovis foglalkozások, a zeneterápiás alkalmak, a közművelődési rendezvények, a könyvtári foglalkozások kapcsán elmondható, hogy az IKSZT a projekt éve alatt több látogatót tudott bevonzani, mint az előző évek során. Jó volt látni, hogy a pici óvodás gyermekek könyvtári alkalmai során mennyire átszellemülten élték meg a számukra elolvasott meséket, valamint egyértelmű pozitív hatásként említhető, hogy mind az óvodás, mind az iskolás gyermekek ezen alkalmak hatására egyre többet látogatják meg a könyvtárat, illetve szüleik is beiratkoznak olvasóként.
A zenepedagógiai események a gyermekek pszichés és mentális fejlődésében elengedhetetlenek voltak. A közművelődési események közül kiemelkedő látogatottságnak örvendett az Aludttej Fesztivál, ahol mindenki megtalálhatta a számára hasznos, érdekes és szórakoztató elfoglaltságot.
A könyvtári alkalmak során a projekt megvalósítói azt tapasztalták, hogy a fiatalok internethasználata meglehetősen szűkös, mivel a népszerű közösségi oldalon kívül mást nagyon keveset használnak. Nagy szükségét látjuk, hogy megtanítsuk őket arra, hogy hogyan, milyen praktikus lépések során juthatnak hasznos információkhoz. Az e-tanácsadó ebben nagy segítséget nyújtott számukra, s remélhetőleg a későbbiekben is kérnek majd segítséget tanulmányaik során.
Összegezve: Boldva Község Önkormányzata a projekt során kitűzött célokat elérte, és a sikeres megvalósítás után az intézmény bízik abban, hogy az elkövetkező időkben is lesznek hasonló források, amelyeket ilyen típusú rendezvényekre fordíthatnak. A boldvai projekt is nagyszerűen példázza, hogy a már meglevő infrastrukturális fejlesztésekre kiválóan lehet kulturális és közösségi, illetve épp e kettőt összekötő aktivitásokat felépíteni.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!