2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Szijjártó Pozsonyban tárgyal csütörtökön

Szijjártó Pozsonyban tárgyal csütörtökön

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Pozsonyba látogat, hogy részt vegyen a visegrádi négyek és a Nyugat-Balkán külügyminisztereinek találkozóján – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Szijjártó Péter Philip Hammond brit külügyminiszterrel is tárgyal a kétoldalú kapcsolatok, valamint a gazdasági együttműködés továbbfejlesztése céljából. A megbeszélésen szó esik majd az energiastratégiai döntések nemzeti hatáskörben tartásának fontosságáról, valamint további, az Európai Unióban elfoglalt álláspontokról, különös tekintettel arra, hogy az utóbbi időben a magyar és a brit álláspont egyes uniós kérdésekben megegyezett.
A magyar miniszter a V4-találkozó alkalmával lengyel, cseh, albán és szerb külügyminiszterrel is külön megbeszélést folytat.
A pozsonyi miniszteri csúcsra ezúttal a nyugat-balkáni külügyminiszterek is meghívást kaptak. A közlemény szerint Magyarország szempontjából ez azért jelentős, mert kiemelten fontos a visegrádi négyek számára a terület stabilitása.
Szijjártó Péter ellátogat a pozsonyi nagykövetség külgazdasági irodáján újonnan létesülő Üzleti Központ megnyitójára, melynek célja a mikro- kis- és középvállalkozások nemzetközivé válásának segítése – közölték.
Szijjártó Péter október 7-én tárgyalt Pozsonyban, miniszterként első hivatalos külföldi útján tárgyalt Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel, valamint fogadta Robert Fico szlovák kormányfő is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp