Nagy a keletje a párhuzamos világoknak – hiszen kinek a fantáziáját nem mozgatta már meg, ha nemcsak emberek élnek a földön, illetve több dimenzió is létezik egyszerre?
Rengeteg efféle könyv született már, melyek nagyjából egy kaptafára épülnek: az emberi világot egy rend vagy csoport védelmezi a gonosz lényektől. Ezen az elgondoláson felbuzdulva Kami Garcia is előrukkolt a Légió sorozattal a témában, melynek első része a Törhetetlen. Főhőse egy lány, akinek hirtelen a nyakába szakad sorsa, új (élet)pályája, valamint az eddig számára ismeretlen világrend- és működés. Mélyvíz a javából, s azonnal úsznia kell.
Na de nem is akármilyenben kénytelen Kennedy Waters evickélni, ugyanis anyja meghal; de ez még hagyján, ugyanis a hab a tortán – maga a torta, nézőpont kérdése – az, hogy a képébe kapja a természetfeletti létezését, szellemestül és démonostul. A cseresznye pedig: egy titkos démonvadász társaság, a Légió tagjává kellene válnia, édesanyja helyét átvéve. Hogy minderről mikor szerez tudomást? Nemes egyszerűséggel – és igen gyakorlatiasan – egy támadás alkalmával, amikor éppenséggel a gonosz teremtmények el akarják tenni láb alól az otthonában. Na de aggodalomra semmi ok, két Légió-tag, Jared és Lukas Lockhart megmenti az életét, akik aztán rendet teremtenek a káoszból Kennedy fejében.
A lányt rögtön munkába is fogják: feladata kideríteni, mi és ki áll az öt Légió-tag egyazon estén történt meggyilkolása mögött. A küldetésben segítségére lesznek az ikrek, továbbá Csuhás és Alara is, mely során egy démonölő fegyvert kell felkutatniuk. Nem lesz egyszerű dolguk, hiszen hatalmas erejű, szellemeket irányítani képes ellenségről van szó.
A Törhetetlen kellőképp megtévesztő, ugyanis egy lazább, langyosabb sztorit várhatnánk. Csakhogy nem ezt kapjuk, hanem egy emberes mennyiségű horrort, leöntve mindennel, mi ördögi, félelmetes, hidegrázós – no, kinek van kedve benevezni egy adagra (vagy akár többre a sorozat fényében)? Kennedyvel minket is beledobnak a történések kellős közepébe, ami meg kell hagyni, szép manőver a szerzőtől.
A cselekmény tehát nagyon akciódús, az események gyakorlatilag lélegzetvételnyi időt sem hagyva pörögnek, a leírások pedig nem kicsit rémisztőek – az idő meg telik, a lapok fogynak, a betűket faljuk: merthogy minél magasabbra kúszik a vérnyomás és az adrenalinszint, annál jobban hozzáfagy a kezünk a regényhez. Azonban a karakterkidolgozás emiatt kárt szenved: nem ismerjük meg a szereplőket mélyebben, a múltjukat is jobbára homály fedi – remélhetőleg a soron következő részek bepótolják ezt.
Természetesen a romantika sem maradhat el, amellyel kapcsolatban viszont némi keserű szájíz lehet érezni. Mert bár a célközönség korosztálya miatt kötelező elem, a történet és a műfaj jellege nem igazán indokolja meglétét; a kelleténél jobban jelen van, azonban annyira mégsem elmélyített, tehát felemásan lóg a levegőben. De a kialakult-alakulófélben lévő viszonyok várhatóan tovább fognak alakulni, fejlődni még – ez legalábbis a folytatások kérdése majd.
