A bibliai történetek sok írót megihlettek már, azonban úgy nem, mint Michael Grantet és Katherine Applegate-et, akik egy formabontó, egyedi ötlettel álltak elő. Az egyetlen kapcsolódási pont az első emberpár, és ennyiben ki is merül a hasonlóság: merthogy paradicsom, béke laboratóriumra, géntechnológiára lett lecserélve; és ami a legbizarrabb (bár egyébként koránt sem elképzelhetetlen), hogy ember tervez embert. Egy szokatlan sci-fihez lehet szerencsénk az Éva és Ádám könyvben.
Alma és baleset – hogy kerülnek össze? No,s úgy, hogy Evening Spikernek (becenevén Eve) utolsó emlékképe a tragikus baleset előtt ez a gyümölcs. Tragikus, mert a villamos levágja a lábát. A kórház sürgősségi osztályán az orvosok mindent megtesznek, hogy megmentsék a végtagot – sikerül is visszavarrni –, de még nincs eldőlve, hogy meg is marad-e. A műtétet követően még ideje sincsen magához térnie és összeszednie magát Eve-nek, mikor egy Solo nevű, tizenhét éves furcsa fiú rögtön a lány édesanyjának kutatóintézetébe viszi (az ő közbenjárására). A géntechnológiára specializálódott Spiker Biotechnológiai Gyógyszergyárban a legjobb kezek által, a legjobb ellátásban részesülve Eve-nek egyetlenegy feladata van: a gyógyulásra koncentrálni.
Nagyon magányosan érzi magát, bezárva az épületben, idegenek és ismeretlenek között. Aztán épp jókor bízza meg Eve-t anyja egy projekttel: kreálja meg a tökéletes fiút. Ehhez a tudás, a technológia (egy szimulációs rendszer) rendelkezésre áll, nincs másra szükség, csak Eve képzeletére. Teljes nyugalma azonban még sincsen, mert barátnője, Aissilin folyton belekeveredik valami bajba – Solóval megpróbálja kimenteni őt a zűrökből. Emiatt Eve nem egyszer összetűzésbe kerül anyjával, aki jobb szeretné, ha lánya távol maradna tőle.
A cím már elég árulkodó, hiszen az első emberpárt éppen hogy ellenkező sorrendben szoktuk emlegetni, jelezve, hogy előbb volt a férfi, aztán a nő. Ez esetben fordítva történik: Éva teremti meg Ádámot (a hölgyek bizonyára most örülnek). Ez már önmagában sok kérdést vet fel, illetve lehetőséget ad, de még ezenkívül a tudomány hideg, rideg, művi vetülete, oldala is belekerült a cselekménybe. Mely egyébként a látszat ellenére nem lapos, hanem izgalmas, időnként pörgős, és számos meglepetést, fordulatot tartogat.
A szerzők megütötték a műfajhoz kellő hangnemet: fiatalos, könnyed, gördülékeny; a szókészlet sem hangzik idegenül a szereplők szájából. Látszik, hogy a nézőpontokban, történetmesélésben érvényesül mindkért nem – kifejezetten jó ötletnek bizonyul, hogy nem egyvalakitől, illetve nem azonos nemű íróktól származik a mű. Mindemellett pedig van benne humor, némi irónia és szarkazmus – ennyi elég, hogy szórakoztató és olvasmányos legyen. Ehhez hozzájárul az is, hogy a karakterek szerencsére fejlődnek a történet előrehaladtával. Mindegyikük ön- és különálló személyiség, akiknek megvan a maga problémája, amelyek miatt olykor elbizonytalanodtak – de végtére is ez emberi tulajdonság.
Az Éva és Ádám természetesen tartalmaz mondanivalót is: az orvostudomány génmanipulációjának morális dilemmáját boncolgatja, emellett az emberek (orvosok) isteni teremtőképessége is felmerül. Michael Grant és Katherine Applegate regénye (korántsem új, de) más megvilágításból közelíti meg a tény, hogy elég tág, és emiatt a bigottak szemét szúró értelemben vett teremtést
