2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Bringás-vetélkedő Lászlóról Keresztre
28351-veghutakupa

Bringás-vetélkedő Lászlóról Keresztre

A Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt közötti XI. Üveghuta Kupa elnevezésű hegyi kerékpáros időfutam versenyt október 5-én, 214 indulóval rendezte meg a Kis-Galya KSE.  

A hegyi- illetve országúti kerékpárral indulókat 22 egyéni és egy páros kategóriába sorolták. A mezőny első versenyzője 10 órakor rajtolhatott Bükkszentlászlóról az 5,3 km-es, 325 méter szintemelkedéssel nehezített táv teljesítésére, majd a többiek – eleinte némi köd „kíséretében” – percenkénti indítással kezdték meg a tekerést a Bükkszentkereszt határában kijelölt célig.
A rajt előtt, majd a célban is, sokan kihasználták az Életfa Országos Egészségőrző Program masszázs szolgáltatásait.
–    Idén ugyan nem sikerült megdönteni a pályacsúcsokat, de így is izgalmas csatákban dőltek el a helyezések sorsa – tudtuk meg Sikter Zsuzsanna főszervezőtől. – A párosban soha nem látott indulói létszámot, 14 egységet regisztráltunk. Örömteli, hogy kilenc bükkszentkereszti sportember is indult a versenyen. Különdíjban részesítettük a legidősebb indulót, az 1942-ben született Gönczi Jánost, aki kategóriájában harmadik lett. Szintén különdíjjal jutalmaztuk a leggyorsabb keresztit, aki nem volt más, mint a korcsoportjában ezüstérmet kiérdemlő, 2001-es születésű Kovács Regina.

Bükkszentkereszten, a díjkiosztásnak is otthont adó, Borostyán Étterem udvarán, minden távját befejező versenyző emblémázott üvegpoharat és az étterem jóvoltából frissen sült tócsnit és meleg teát kapott. A 18 év feletti indulók egy doboz Dreher 24 ízesített alkoholmentes sört is átvehetett az egyedi üvegpohár mellett. A díjátadót Hegedűs László triál kerékpáros bemutatója színesítette. A célba érkezés után Kanizsárné Vaskó Nikolett, az Életfa Program, vezető dietetikus és Varga Gyula természetgyógyász – fitoterapeuta tartott nagy érdeklődésre számot tartó, készítmények bemutatásával társított előadást. A témák között szerepelt az étrend-kiegészítők szükségessége, az egyszerű egészséges táplálkozás, mire figyeljünk versenyek előtt (étkezések, energiapótlás, folyadékpótlás), a só- és ásványi anyag pótlása, az izotóniás italok (miért fogyasztjuk, kiknek ajánlott, mi van benne?).
Az eredményhirdetésen egyedi üvegérmek és a Császári Éva keze munkáját dicsérő, festett kelyhek és tárgyjutalmak találtak gazdára.
A verseny létrejöttét fővédnökként Jámbor Flórián, Bükkszentkereszt polgármestere, védnökként Katona Ferenc miskolci önkormányzati képviselő támogatta. A díjak, ajándékok biztosításában Bükkszentkereszt önkormányzata, az Életfa Országos Egészségőrző Program, a Borostyán étterem, a Patrondiszkont, a Dreher Sörgyár és a TREK Kerékpár volt a rendezők segítségére.
(A részletes eredményeket a www.kisgalya.hu honlapon találhatják meg az érdeklődők.)

Fotó:Minden korosztály képviselői megmérették magukat a versenyen.
(Fotó: Magánarchívum)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés