2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Kender és fegyver
28333

Kender és fegyver

A rendőrök indiai kendertermesztőket hallgattak ki gyanúsítottként, akik Karcsán és Füzérkomlós külterületén rejtettek el engedély nélkül tartott lőfegyvereket, lőszereket.

Amint arról korábban már hírt adtunk a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást Sz. Károly 60 éves sárospataki és a vele egyidős G. Csaba debreceni lakossal szemben.
A nyomozás későbbi szakaszában adat merült fel arra vonatkozóan, hogy az ügy gyanúsítottjai, továbbá B. István 58 éves karcsai lakos engedély nélkül tartott lőfegyverekkel, lőszerekkel, lőfegyverre szerelhető hangtompítókkal is rendelkeznek. A rendőrök gyanúja nem volt alaptalan, ugyanis a terhelteknél 2014. október 9-én elvégzett házkutatások során, továbbá az ügy előzményében szereplő tanya melletti erdőből, illetve egy félig kész híd alól előkerültek az engedély nélkül tartott tárgyak, amelyeket lefoglaltak.
A sátoraljaújhelyi nyomozók lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja hallgatták ki az elkövetőket.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…
Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!