A Carmine Delmino sorozat révén újabb krimitörténeteket ismerhetünk meg. Azért tisztelni, mert a harmadik rész, a Mezítelen valóság átlaghoz képest pár fokkal közelebb áll a való élethez. Egyrészt karakterek terén, másrészt a történet kapcsán, merthogy nem egy megoldandó eset szakad a hatóság nyakába. Colleen McCullough ezeket, mint valami jó mixer, rendesen összekeveri és -rázza, csakhogy ne legyen olyan egyszerű dolga a főhősének és társainak.
1968-ban vagyunk egy amerikai városban, Hollomanban. Az egyébként békés helyen azonban zűrzavaros állapotok uralkodnak el. Ennek kiváltója egy őrült, aki szabályosan terror alatt tartja a lakosság női felét: kegyetlen és szisztematikus módon megerőszakolja őket. Pluszban meg is fenyegeti a szerencsétleneket, hogy hallgassanak. Egyikük azonban mégis összeszedi a bátorságát, és elmegy a rendőrségre feljelentést tenni – erre a bűnöző meg is adja a választ, avagy ellenlépést: elveszi valaki életét.
Carmine Delmonico századosra nehéz idők járnak, már ami a munkáját illeti, mert eléggé összejöttek a dolgok. Mert a szadista erőszaktevőn innen és túl (amely ügynek ábrája úgy fest, hogy nincs nyom) egy bevásárlóközpontban randalíroznak, bandák háborognak és keltenek zavargásokat, sőt, egy nagyon profin kivitelezett emberrablás is történik, valamint felfedeznek egy középiskolai fegyverraktárt is.
A kritikus helyzetet lehet még fokozni: szervezeten belüli problémákkal. Merthogy a kapitányságon színes a népség: akad közöttük depressziós hadnagy, hanyag tiszt-kolléga, de még igen csinos, ugyanakkor mindenlében-kanál és törtető gyakornoknő, Helen MacIntosh, aki olykor lelassítja és megnehezíti a munkavégzést, és nem mellesleg a Chubb Egyetem befolyásos elnökének lánya.
Ilyen körülmények között nem tud mit tenni Delmonico, mint kívülről jövő segítséghez folyamodni: a magasan motivált, Sétáló Úriemberek nevű polgárőrséggel (melyet a nők védelmének érdekében alapították meg), a szomszédságból, próbál valamire jutni. Mert ahogyan a gyilkos felállítja tervét, Carmine-nak és csapatának minden erőforrásukat latba kell vetniük, amivel csak rendelkeznek.
A regény kezdése erősre sikeredett, merthogy egy brutális megerőszakolással indul. A cselekményt illetően a szerző szereti összekuszálni a szálakat. Ez jól látszik azáltal is, hogy a fő eseménysorozat mellett több kisebb-nagyobb bűnesetet kell megoldania a századosnak és csapatának. Carmine Delmonico egy őszinte kapitányként jelenik meg, aki nagyszerű következtetőképességekkel rendelkezik, és kivételesen jól ért az emberekhez, merthogy a velejükbe lát. Emellett pedig nagyon emberi karakter, a maga hibáival, félrelépéseivel. Mindezzel együtt reális, hiteles szereplő, így könnyen közel érezheti magához az olvasó. A többi karakter jelleme is jól, alaposan felépített, kidolgozott: mindegyikük érdekes, különböző, a maga motivációrendszerével.
A Mezítelen valóság műfajának korrekt példánya, sorozatának méltó folytatása – bár a szerző még nem annyira ismert és népszerű hazánkban, ez nem azért van, mert ne lennének minőségiek a maguk nemében a regények. És bár kétségtelen, hogy nem ibseni mélységű művekről beszélünk, sokszor én magam is szívesen olvasok könnyed bűnügyi- vagy épp akcióregényeket – korrekt krimikre pedig minid is van kereslet.
