Gyilkolni sokféle módon és célból lehet. Az igazi pszichopaták a kézjegyükként is tekintenek e tettekre, így rendre ugyanúgy vagy valamilyen motívumra alapozva teszik el láb alól áldozataikat – jó példa erre a mindenki által ismert Hasfelmetsző Jack (akinek kilétéről egyébként végre lehullt a lepel). Luke Delaney azonban egy másfajta megoldás mellett kötelezte el: a Hideglelés című regényének rosszfiúja épphogy szereti a változatosságot, mely amúgy is gyönyörködtet. Ettől aztán igazán veszélyessé válik az elkövető, és a hatóságoknak rendesen meggyűlik a bajuk az elfogásával.
Még Sean Corrigannak is rendesen feladja a leckét a gyilkos, pedig nem most jött le a falvédőről, és még csak nem is zöldfülű, hiszen rengeteg ügyön dolgozott már. Azonban ez az eset nem hasonlít az eddigiek közül egyikre sem. Merthogy minden gyilkosság más és más, soha sem hasonlít a megelőzőre. Így pedig meglehetősen bonyolult, kemény feladat megtalálni a kapcsolt az esetek között, mely végül elvezet az elkövetőhöz.
Ez az elvetemült gyilkos sem most jött le a falvédőről: minden nyomot, jelet gondosan eltakarít maga után. Elindul a macska-egér játék, amely aztán véresen komolyra fordul – mígnem a rendőrök is nyakig benne nem ülnek a pácban. Corrigan nyomozónak eddig rejtett képességeit, tartalékait is be kell vetnie, ha felül akar kerekedni ellenfelén, túljárva az eszén – hiszen legalább egy lépéssel előrébb kell járnia nála, ha meg akarja menteni az ártatlanok életét.
A regény erőssége a pszichikai vonal: Corrigan nyomozó kénytelen beleképzelni magát a sorozatgyilkos helyébe, és az ő fejével gondolkodni – ami nagyon is embert próbáló feladat, és nem kis mentális erőfeszítéssel jár. Mi olvasók pedig ezzel csak jól járunk, hiszen így két legyet – vagy fejet – üthetünk egyszerre: mindkét főhős gondolkodásába beleláthatunk; sőt, a nyomozóval együtt találgathatunk, gondolkodhatunk mi is. Na de nemcsak ez az egyetlen pszichológiai csavar, mert ezenfelül a főszereplő utazást tesz vissza a múltba, egészen a gyerekkoráig, amelyre inkább nem is emlékezne, ha tehetné.
A történet fokozatosan válik egyre komplexebbé, sötétebbé, miközben folyamatosan kapjuk a fordulatokat (képzeljünk csak el egy egyre gyorsuló és állandóan irányt váltó hullám- vagy szellemvasutat). Ha hideglelést nem is kapunk, de az izgalomtól hideg biztosan rázni fog mindet párszor olvasás közben. Akinek érdeklődését felkeltette Luke Delaney regénye, netalán meg is tetszett neki, annak biztosan örömhír, hogy nem kell búcsút vennie Sean Corrigantól: kalandjai folytatódnak a róla elnevezett sorozat többi részében. A Hideglelés remek keveréke a kriminek és a thrillernek, és az író szakmai jártassága jó értelemben rányomja a bélyegét a műre.
