2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Balog Zoltán: az ország 23 településén épülhet uszoda
28092-baloghzoltan

Balog Zoltán: az ország 23 településén épülhet uszoda

A kormány uszodaépítési programjának részeként első körben 23 településen, mintegy hárommilliárd forintból épülhetnek uszodák – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokon, amikor letették a helyi uszoda alapkövét.

Balog Zoltán úgy fogalmazott: az az új köznevelési rendszer, amelyben az állam vállalta a felelősséget, és a kezébe vette a köznevelési intézmények fenntartását, meghozza az első gyümölcseit.

A miniszter az uszodaépítés mellett a tanterembővítésekre, az új iskolák, tornatermek, tornacsarnokok építésére is utalva hozzátette: abban a helyzetben vannak, hogy el tudnak készíteni egy olyan országos fejlesztési tervet, amelynek nyomán jelentősen fejlődhet a köznevelési infrastruktúra.

Az uszodaépítési program lényege, hogy a ciklus végére nem lesz olyan magyarországi iskolába járó gyermek, aki nem tud úszni – mondta.

Az új uszodák könnyűszerkezetes elemből épülnek, és jó időben szabadtéri medenceként is használhatók – ismertette.

“Sportnemzet vagyunk és ebből sportolónemzetté kell válnunk” – hangsúlyozta Balog Zoltán, hozzátéve, ezért vezették be a mindennapos testnevelést is.

Az ország 23 településén jövőre kezdődhet meg a munka, és 700 ezer embert érint az uszodaépítési program. Borsod-Abaúj-Zemplénben Putnok mellett Mezőcsáton, Edelényben és Tokajban is lesz uszoda – fűzte hozzá.

Balog Zoltán bemutatta az uszoda látványterveit, majd elhelyezte a létesítmény alapkövét a Péczeli József Általános Iskola melletti parkban.

Az emberi erőforrások minisztere a putnoki esemény előtt Ózdon járt, ahol elhelyezte a több mint félmilliárd forintból megújuló ózdi Újváros Téri Általános Iskola tornatermének alapkövét, és átadta a Türr István Képző és Kutató Intézet ózdi igazgatóságának új szakoktatóműhelyeit.

– MTI –

Fotó:OL

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Gödöllő, az úszó város
Hiánypótló kezdeményezés színterévé válik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tulajdonában és üzemeltetésében álló Gödöllői Városi és Térségi Usz…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés