Elképzelte már a kedves Olvasó, milyen lenne, ha a világunk határa túlnyúlna a Földön? A távoli jövőben persze ez nincsen kizárva, s mindez csak a tudományos-technológiai fejlődés (sebességének, mértékének) kérdése, azonban jelenleg be kell érni az fantáziálgatással. Vagy kezünkbe Philip K. Dick Palmer Eldritch három stigmája című regényét. Mely fél évszázada jelent meg, mégsem vesztette aktualitását, sőt, most visszatekintve egyfajta próféciajellegű olvasata is van. Ebben a sci-fi regényben egy disztopikus forgatókönyvről olvashatunk, mely félelmetes érzést kelt – mert egyáltalán nem valószínűtlen.
A Föld túlnépesedéstől és globális felmelegedéstől „szenved”, ezért sürgősen új életteret kell keresni. Hely nem lévén egy másik bolygó, nevezetesen a Mars jöhet szóba – de azt előbb lakhatóvá is kell tenni. A gyarmatosítási feladatra az ENSZ telepeseket küld ki. Ez már önmagában hatalmas munka, csakhogy ez a kisebbik gond. Ugyanis a vörös bolygó oly sivár és kietlen, hogy a munkások pszichikumát borzasztó mód megviseli. „Gyógyír” mindenre van, így ez esetben is – bár korántsem a legálisabb és egészségesebb megoldások közül való: kénytelenek drogfogyasztáshoz folyamodni, hogy elviseljék a mindennapokat. A gond csak akkor kezdődik, mikor nem tudni, hol fekszik (vagy hova tűnt) a realitás határa, merthogy Barbie- és Ken-babákként egy álomvilágba csöppenni minden, csak nem valóság(os).
A drogbiznisz nem szűnik meg természetesen. Sok-sok év múlva egy milliomos üzletember, Palmer Eldricht a „messzi-messzi galaxis” bolygóról származó, új szert hoz a Naprendszerbe, mely minden eddiginél durvábbnak, ütősebbnek, ígéretesebbnek bizonyul – legalábbis a reklámszövege alapján. De lehet-e annak hinni, igaz-e?
A Palmer Eldritch három stigmája bármily hihetetlennek is tűnik, de nekünk és rólunk, korunkról szól, így a jól megírt, önmagában a helyét megálló történet bizony metaforikus és szimbolikus. Ott van például a drogozás (és ennek kapcsán a szenvedélybetegségek): tanúi lehetünk a hogyan alakul ki a függőség, mik a motivátoroknak és az odavezető körülményeknek. Emellett boncolgatja az élet és halál kérdését, valamint az isten és a sátán mibenlétét, a valóság és képzelet világát, az előbbi szörnyűségei előli menekülést. Ezenkívül előkerül még a politika, a marketing, a megalkuvás, megalkuvás is.
Ezek önmagukban is fajsúlyos témák, nemhogy együtt. A könyv mélyen elgondolkodtató, nem könnyű megemészteni, és tipikusan az a „többszörelolvasós” fajta. De cserébe gazdagodni lehet egy minőségi művel, és az olvasás alatti-utáni megvilágosodások értékes kárpótlásul szolgálnak a megértésre fordított befektetett időért és energiáért. Philip K. Dick regénye jelzésértékű számunkra, és fontos, olykor sokrétegű üzenetei vannak, melyen érdemes elmerengeni. Bár komor, sötét hangulatot áraszt végig a könyv (ne lepődjünk meg, ha néha kiráz a hideg), az biztos, hogy épülhetünk, gazdagodhatunk általa (a párhuzamok megtalálásán és a következtetések levonásán keresztül), ezért érdemes kitartani az utolsó fejezetig. Közben pedig ügyeljünk arra, hogy ne lépjük át a valóság és valótlanság közti ajtón.
