2025. 01. 9. csütörtök

Marcell
1 EUR 416 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Lezárt ügyek: rablás, zsarolás, garázdaság egy óra alatt

Lezárt ügyek: rablás, zsarolás, garázdaság egy óra alatt

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki bicskával fenyegetőzve rabolt, zsarolt, és garázdálkodott Miskolcon.
Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság V. János miskolci lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a 48 éves gyanúsított 2014. április 19-én  20 óra 45 perc és 21 óra 40 perc között Miskolc belvárosában odament egy férfihez, majd a nála lévő bicskával – szúró vágó mozdulatokkal, a kés hegyét a sértett hasához nyomva – megfenyegette és készpénze átadására szólította fel, majd a helyszínről távozott.

Ezt követően egy közeli szórakozóhelyen a támadó ismételten ugyanazon sértett oldalához szorította a kését, majd közölte vele, hogy visszaadja neki a korábban elvett irattárcáját, de kevés a pénz, amit elvett tőle, ezért szerezzen még húszezer forintot, továbbá kényszerítette, hogy vásároljon neki szeszesitalokat. A fenyegetés hatására a sértett ennek eleget tett.

Ugyanezen az estén V. János a szórakozóhelyről távozva az utcán beszélgető fiatalokat inzultált, majd a nála lévő bicskát belevágta egy fából készült asztal lapjába, közben egyenként verekedésre hívta fel a fiatalokat. A kötekedő férfi miután észrevette a feléjük közeledő rendőrautót eldobta a bicskáját. A rendőrjárőrök elfogták majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

Az ügyben indított nyomozást – a gyanúsított előzetes letartóztatása mellett – a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: V. majdnem, mint Valentino
Százával foglalták le a hamis táskákat és pénztárcákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy fővárosi üzletben. …
NAV: „Örülök, hogy kiderült”
-          mondta az a román sofőr, aki közel 3000 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettával akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Ig…
NAV: Megcsappant rakomány
Csak a rakomány legális részével távozhatott az a román kamion, amelynek platójáról több mint 5000 darab hamis elektronikai cikk került elő. A Nemzeti…

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés