2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Jobbik:A Fidesz érzéketlen a lopások áldozataival szemben

Jobbik:A Fidesz érzéketlen a lopások áldozataival szemben

A Jobbik felháborítónak tartja, hogy a Fidesz leszavazta azon javaslatunkat, amely a lopásnak, rablásnak áldozatul esett embereket segítette volna meg. Kezdeményezésünk alapján az áldozatok mentesültek volna az ellopott irataik pótlása során felmerülő illetékektől. A javaslatot tegnap tárgyalta az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága, amelyet az ellenzéki pártok támogattak, de sajnos a Fidesz most sem állt az áldozatok oldalára.
A Jobbik több állampolgári megkeresés alapján kezdeményezte, hogy a bűncselekmények áldozatai számára legyen ingyenes a személyes okmányok pótlása. A módosítás lehetővé tette volna, hogy ne csak a személyi igazolvány és lakcímkártya, hanem a jogosítvány, az adókártya, a TAJ-kártya vagy a diákigazolvány pótlása is illetékmentesen legyen igényelhető. Ezen iratok újraigénylése ugyanis – a hosszadalmas bürokratikus folyamat mellett – akár a tízezer forintot is meghaladhatja, ami nemcsak a tanulóknak, de még egy kereső embernek is komoly anyagi megterhelést jelenthet.

A Jobbik igazságtalannak és méltánytalannak tartja, hogy amíg a romló közbiztonság miatt egyre több ember válik lopás vagy rablás áldozatává, a kormány a személyes iratok újbóli beszerzésében sem támogatná az áldozatokat.

Farkas Gergely, a Jobbik frakcióvezető-helyettese

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp