2025. 03. 6. csütörtök

Leonóra, Inez
1 EUR 401 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Aktív figyelem a passzív biztonsági eszközökön!

Aktív figyelem a passzív biztonsági eszközökön!

Három napos TISPOL akció volt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében is. Nemzetközi közlekedésbiztonsági akció keretében a TISPOL Műveleti Csoport a passzív biztonsági eszközökre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzését rendelete el. A 2014. szeptember 9-11-e közötti kontroll Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elsősorban az M3-M30-as autópályákra, a gyorsforgalmi és főútvonalakra, a lakott területen belüli útszakaszokra, valamint „baleseti gócpontokra” terjedt ki. Az ellenőrzés-sorozat célja a közlekedésbiztonság helyzetének javítása, a bekövetkezett balesetek súlyossági fokának csökkentése volt.

A rendőrség az akció során elsősorban a passzív biztonsági eszközökre vonatkozó szabályok betartását ellenőrizte, de emellett az elkövetett egyéb szabálysértések kiszűrésére is kellő hangsúlyt fektetett.

A végrehajtásban a helyi rendőrkapitányságok közlekedésrendészeti osztályai, valamint a megyei rendőr-főkapitányság forgalomellenőrző alosztálya és az Emődi Autópálya Alosztály vettek részt.

A három napos TISPOL akció során a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében összesen 145 sofőr és 41 utas esetében, továbbá 6 alkalommal a gyermekbiztonsági rendszerek elmulasztása miatt szabtak ki közigazgatási bírságot.

A passzív biztonsági eszközök használata nélkül jelentősen megnő a halálos sérülések esélye. Az ellenőrzés céljával egyezően a biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszerek használati arányának további növelése nélkülözhetetlen a balesetben elhunytak számának, valamint a sérülések súlyossági fokának csökkentése érdekében.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés