2025. 04. 20. vasárnap

Tivadar
1 EUR 408 HUF
1 GBP 475 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Folytatódik a Szépkorúak Akadémiája a Miskolci Egyetemen

Folytatódik a Szépkorúak Akadémiája a Miskolci Egyetemen

Az országban elsőként indult kezdeményezés továbbra is nagy sikernek örvend, hiszen immár hatodik alkalommal indul el a 2 féléves képzés, amelyen több mint 100 hallgató vesz majd részt. A Miskolci Egyetem és a MINŐIES Alapítvány által szervezett akadémián az egyetem karainak professzorai, oktatói tartanak  színvonalas – a tudomány szinte minden területét érintő – szakmai előadásokat, amelyeket személyes konzultációk követnek.

Az újabb tanév megnyitóját szeptember 12-én, pénteken délután 13.00-kor tartják a Miskolci Egyetem II. sz. előadójában (A/2 épület mf.) melyre tisztelettel várják Önt vagy szerkesztősége munkatársát. Egyéni interjúk készítésére a megnyitó előtti és utáni percekben lesz lehetőség.

A rendezvényt Dr. Horváth Zita rektorhelyettes asszony nyitja meg, Miskolc Város Önkormányzata nevében pedig Kiss Gábor alpolgármester úr köszönti a hallgatókat.

A megnyitót követően Prof. Dr. Patkó Gyula egyetemi tanár az európai és a magyar egyetemi oktatástörténetről, Prof. Dr. Dobróka Mihály egyetemi tanár pedig az Univerzum keletkezéséről tart előadást.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!