Riport P. Szabó Józseffel, a magyar újságírás jól ismert alakjával
A napokban jelent meg P. Szabó József és Zhang Shi szerkesztésében a Magyar–kínai alapszótár a TINTA Könyvkiadónál. Az alapszótár a kiadó Híd szótárak sorozatában látott napvilágot, amelynek tagjai már a német, angol és latin kisszótárak is. Az alapszótár megjelenése alkalmából Kiss Gábor, a TINTA Könyvkiadó igazgató-főszerkesztője kérdezte P. Szabó Józsefet.
1. Kiss Gábor: Az idősebb korosztály számára ismerősen cseng az Ön neve, hiszen a 1970-es, 80-as években igen gyakran szerepelt a televízióban a távol-keleti események és politika szakkomentátoraként. Még ma is gyakran felismerik az utcán jártában-keltében?
P. Szabó József: Való igaz, hogy a kilencvenes évek közepéig szinte naponta szerepeltem a kép-ernyőn, tehát hozzászokhattam, hogy felismernek az utcán. Van, aki köszön, ami tulajdonképpen kellemetlen, ha az illető idősebb, vagy velem egykorú, mert akkor talán nekem kellene előre köszönnöm. Csakhogy ma is előfordul, hogy pl. a buszmegállóban ismeretlen szólít meg, azzal, hogy ,,emlékszem ám magára’’! Olykor még azt is hozzáteszi: ,,mindig érdekeseket mondott Kínáról’’. Egy ötven körüli férfi a minap nyersebb volt, valahol a Madách tér környéken kiáltotta felém, hogy ,,gyermekkoromban mindig magát láttam a képernyőn, amint Kínáról beszél’’. Ez a megfogalmazás nem biztos, hogy dicséret akart lenni… Tény, hogy nemcsak Kínában, az egész Távol-Keleten ha új esemény történt, többnyire én beszélhettem róla a tévében, rádióban, amihez azonban röviden még annyit, hogy az Echo TV-ben és az ATV-ben, a Dunában vagy más csatornákon, aztán főleg a helyi tévékben néha ma is fel-felbukkanok, nem szólva egy-egy újság-cikkről, a rádióról. Nemrég még a Magyar Rádió reggeli hírműsorának is vendége lehettem, amikor kínai filmhét volt az Urániában.
2. K. G.: A TINTA Könyvkiadónál két éve jelent meg a Kínai nyelvkönyve, amelynek alcíme Tanul-jon könnyen, gyorsan kínaiul! Ön hol tanulta a kínai nyelvet? Ha az európai ember számára szokatlan írású nyelvet meg lehet idegenként tanulni, mit gondol, mennyi idő szükséges ehhez?
P. Sz. J.: Az egyetemen kezdtem kínaiul tanulni. Akkoriban még nem volt internet, az aula hirdetőtábláján jelent meg, kézírással, hogy kínai nyelvtanfolyam indul. Pechemre későn vettem ész-re, le is késtem a jelentkezést, de – véletlen szerencse! – egykori gimnáziumi magyar tanárom és elsős osztályfőnököm volt a tanulmányi osztály vezetője, aki utólag is elintézte felvételemet Csongor Barnánál, a kínai tanszék vezetőjénél. A tanfolyamot is ő vezette és – megint a véletlen – később, többéves pekingi diplomáciai szolgálat után nála tettem le a nyelvvizsgát is. Még az írásbeli témájára is emlékszem, a koreai fegyverszüneti egyezményből volt egy részlet. Amúgy a kínaiban sincs semmi ördöngösség, talán nem is az írásjegyeket tartanám azonban a legnehezebbnek, inkább a kiejtést, a tónusokat, azt, hogy ugyanaz a szó más tónusban, más hanglejtéssel kiejtve egész más jelentésű lehet. Azért persze a könnyebbségekről se feledkezzünk meg – kapható már a nyelvkönyvem, a szótáram is, csak neki kell fogni a tanulásnak!
3. K. G.: Hány nyelvet beszél? Könnyen tanulja a nyelveket? Hogy ,,ragadtak’’ ezek a nyelvek Önre?
P. Sz. J.: Kicsit hosszan válaszoltam az első kérdésekre, most rövid leszek. Évtizedekkel ezelőtt, ifjonc koromban Lomb Kató volt a mintaképem, aki 18 nyelvet beszélt, mellesleg köztük a kínait is. Ezt a célt messze nem sikerült elérnem. Nemrég viszont arról olvastam, hogy egy ifjú honfi-társunk 40 valahány nyelvet, sőt talán ötvenet is el tudott sajátítani. Vele se tudnék versengeni. Van viszont két igazi sikerélményem, amelyre büszke vagyok. Igen, amelyre és nem amire, merthogy – legalábbis úgy érzem – jól beszélek magyarul, bár nincs nyelvvizsgám magyarból, de napi munkámban talán sikerült bizonyítanom. És még egy dolog, ha nem is beszélek folyékonyan, sőt egyáltalán nem beszélek társalgási szinten latinul, az egykori nyolcosztályos középiskolai rendszerben úgy meg tudtam tanulni a latint, hogy valamennyi többi nyelv megtanulásához nélkülözhetetlen ,,mankóhoz’’ jutottam. Nincs jogom az oktatás reformereinek tanácsokat osztogatni, de a latint vissza kellene hozni a középiskolák tananyagába. Hogy végre ne csak a lakosság alig 30 százaléka beszéljen idegen nyelveket!
4. K. G.: Ön igen jól ismeri a Távol-Kelet történetét, országait, bizonyára sok keleti embert ismert meg közelről. Biztos vannak barátai a távoli földrészről. Hogy látja, miben különböznek a keleti emberek az európaiaktól. Miben más a gondolkodásuk és a mentalitásuk, a világról alkotott képük?
P. Sz. J.: Nem tudok ellenállni a csábításnak, hogy a kérdések személyes vonatkozásaival kezdjem. Igen, voltak barátaim Kínában is, de a barátot könnyen ellenséggé teszik a körülmények – a kínaiak közt is. Közmondásos a japánok udvariassága, de hogyan minősítsük a japán katonák nankingi vérengzését és brutalitását a kínai-japán háborúban, a hadüzenet nélküli háborút megint a maga brutalitásaival Amerika ellenében?! India, pontosabban a hindusztáni szubkontinens lakói valaha még a bibliai idők nesztoriánus keresztényeinek is menedéket adtak, de a hinduk és a mohamedánok gyűlölködése már háborúkig fajult. Sőt, újabban az indiai maoisták veszélyeztetik leginkább India demokratikus rendjét. Közvetlenül a második világháború után a japán csoda ejtette ámulatba a világot, ma Kína ismétli meg a japán csodát, a világ pedig valójában nem is tudja eldönteni, hogyan reagáljon a történtekre.
5. K. G.: A hatalmas Kína változatos utat tett meg az elmúlt 80–100 évben? Elképzelhető, hogy az 1,3 milliárd lakosú ország a közeljövőben a világ egyetlen vezető hatalma lesz gazdaságilag és politikailag is egyben?
P. Sz. J.: Erre végre tényleg rövid választ tudok adni. A politikában, főleg a nagypolitikában ugyan semmi sem biztos, de ha eszén lesz a világ és észen lesznek Peking döntéshozói, Kínától nem kell tartani. Gazdaságilag a kölcsönösség, az egymásra utaltság, katonailag a józan ész elve alapján…
6. K. G.: Ma is több olyan könyve kapható, amely a Távol-Kelet ősi kultúráját és napjaink mindennapi életét mutatja be. Hogy születtek ezek a könyvek?
P. Sz. J.: Az elmúlt évtizedekben sikerült bejárnom a világot, amúgy nemcsak a Távol-Keletet, de Chilétől Kanadáig az amerikai földrészt is, nem szólva Afrikáról, aztán az arab keletről. Egy kollégám némi gúnnyal és rosszindulattal egyszer ,,magyar mandarinnak’’ nevezett, mert némileg zárkózott voltam, jól éreztem magam saját gondolataimmal, akár az átélt élményekkel, tapasztalatokkal is, amelyeket aztán kedvenc írógépem segítségével próbáltam másokkal, olvasóimmal megosztani. Nem önzetlenül, saját örömömre is…
7. K. G.: Betöltve a 83. életévét, visszatekintve mik életének főbb állomásai?
P. Sz. J.: Nyilván páréves diplomata-múltammal kell kezdenem, bár előtte egyetemista koromban már dolgoztam a Népszavánál. Nyelvtudásom révén külföldi újságokból készítettem naponta lapszemlét, olykor egy-egy cikket le is kellett fordítanom. 1956 személyes sorsforduló volt pályámon is, miután a pekingi magyar kolónia (kb. 70 fő) a kínai fővárosban is forradalmi bizottságot választott, amelynek én lettem az elnöke. Hazatérve műszaki fordítóként tudtam csak el-helyezkedni, majd 1962 végén kerültem a Rádióhoz. Ami ezt követően történt, már nem állomás, egész eddigi életpályám, persze különböző beosztásokban, különféle feladatokkal.
8. K. G.: Majd fél évszázados pályafutása során a világ számos országából tudósított eseményekről, rendezvényekről. Bizonyára számos ,,celebbel’’ is találkozott. Kik voltak azok a nevezetes személyek, akik Önre is nagy benyomást tettek?
P. Sz. J.: Bármilyen furcsa, kínai vezetővel nagyköveti szintnél magasabban csak egyszer sikerült interjút készítenem, 1989-ben, amikor az akkori kormányfő kiment a Tienanmen téren tüntető diákokhoz, akiktől személyesen kért bocsánatot, de nekem, pontosabban a Magyar Rádiónak is nyilatkozott. A Távol-Kelet másik óriásával, Indiával szerencsésebb voltam. Kisebb megszakításokkal a Nehru-család tagjai kerültek a kormányfői székbe és valamennyien leültek velem beszélgetni, Indira Gandhi többször is. Nagyon jó személyes viszonyom volt még diplomataként, az ötvenes években a Dalai Lámával, nagy interjút készíthettem annak idején a frissen megalakult Banglades első elnökével, a nem sokkal később meggyilkolt Mudzsibur Rahman Sejkkel, aztán többször fogadott Szingapúr külügyminisztere, akinek magyar volt a felesége. Másokat is említ-hetnék, de maradjunk most ennyiben.
9. K. G.: Még sokan emlékszünk az 1970-es évek végén induló Magyarország c. hetilapra, amely nyitottságával, színes tematikájával üdítő színfolt volt a kádári világban. A lap gyakran tabunak számító témákat is tárgyalt, pl. nevezetes a nudizmussal foglalkozó cikke. Hogy sikerült abban a zárt korban létrehozni a Magyarország című lapot?
P. Sz. J.: A kérdésre konkrétan nem tudok válaszolni, az akkori illetékeseket kellene megkérdez-ni. Engem a hetilap külpolitikai szerkesztője, Gömöri Endre hívott fel, talán a hetvenes évek végén. Korábban személyesen nem találkoztunk, telefonon kért cikket Kínáról, de ettől kezdve végig, a Magyarország külső munkatársa lettem, rengeteg írással, egész sorozatokkal. Végül még valami, amiről nem szívesen beszélek, mert netán dicsekvésnek hat: Gömöri Endre 56-os szereplése miatt ki volt tiltva a Rádióból. Amikor ezt tőle magától megtudtam, azonnal közvetlen felettesemhez fordultam. Gömöri Endre ettől kezdve haláláig a Rádió számtalan műsorának állandó szereplője maradt.
10. K. G.: Korunk médiáját uralja az elektronikus média. Világunk nyitottabb, mint bármikkor eddig a történelem folyamán. Mi a véleménye arról, hogy ma már a hírek bárhova a világba perceken belül elérkeznek? Ön használ számítógépet, internetet?
P. Sz. J.: Biztos, hogy a rádiók, televíziók tágítják az emberek látókörét, nem jó viszont, hogy – főleg egyes tévécsatornák – szinte kizárólag ,,a bűn és bűnhődés’’ témakörére koncentrálnak, aztán a balesetekre, katasztrófákra és hasonló szörnyűségekre. Amúgy furcsa, hogy ha pl. Pá-rizsban akcióba lép egy terrorista és megöl valakit, szinte azonnal a híradásokba kerül, viszont hogy – egy másik példa – Irakban hosszú hónapok óta szinte naponta 20-30-50 ártatlan ember hal meg terrorcselekmények következtében, arról inkább csak újabban, a szélsőséges iszlám kalifátus okozta vészhelyzet miatt értesül a magyar tévénéző. Magam egyébként nem használok sem számítógépet, sem internetet.
11. K. G.: A P. Szabó József név gyakran feltűnik író-olvasó találkozók plakátján különböző budapesti és vidéki rendezvények programjában valamilyen beszélgetés, előadás mellett. Milyen témákban szokták hívni? Mely téma áll szívéhez legközelebb?
P. Sz. J.: Valóban még a hetvenes évektől országszerte szívesen tartok előadásokat, mindenféle rendezvényen igyekszem saját eszközeimmel is bővíteni az emberek tájékozottságát. Kár, hogy ritkán találkozom fiatalokkal, vagy ha elvétve igen, úgy találom, hogy nem elég tájékozottak. Viszonylag keveset tudnak és – nemcsak Kínáról. Magam részéről mindenről szívesen beszélek, amiről kérdeznek és persze amiről van mondanivalóm.
12. K. G.: Manapság egyre többen fordítanak hátat a finnugor nyelvrokonságnak. Önnek mi a véleménye a sokak által felvetett gondolatról, hogy valahol Belső-Ázsiában ma is élnek olyan népcsoportok, melyek a magyarok viszonylag közeli rokonai?
P. Sz. J.: Közhely, de erre szokás mondani, hogy ,,jó a kérdés’’. Olyannyira, hogy újabban egész kis könyvtárnyi anyagot szedtem össze, mert érdekel a téma és igyekszem válaszolni, ha tudok, ezekre az egyre gyakoribb kérdésekre. Ezzel együtt nem érzem magam a téma szakértőjének, így csak ,,szívemből’’ lehetek a hun rokonság támogatója, szószólója.
13. K. G.: A szokásos utolsó rutinkérdés. Min dolgozik most, mik a tervei?
P. Sz. J.: Ki hosszan él, sokat megél, jót is, rosszat is. Nem tudok azonban rosszabbat elképzelni a kényszerű tétlenségnél. Ülni a képernyő előtt ás bámulni a képernyőt szerintem lassú haldoklás. Amíg bírom, továbbra is dolgozni akarok. A TINTA Könyvkiadótól ígéretem van kínai szótáram második részének karácsonyi kiadására, ezzel valójában már nincs is dolgom, de egyéb feladat bőven van a következő hónapokra, viszont kevés a remény arra, hogy akár átfogó életrajz félével egyszer előálljak.
