2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Pásztor Albert nyílt levele
royal_magazin_PNG

Pásztor Albert nyílt levele

Dr. Pásztor Albert független polgármester jelölt

nyílt levele
Az elmúlt napokban számos, egymástól független forrásból kaptam tájékoztatás arról, hogy korábbi sejtésem beigazolódott: szakemberek politikai indíttatásból keresik ismerőseimet, kutakodnak utánam, adatokat gyűjtenek rólam, ahogy a szakzsargon mondja: dolgoznak rám. Az elmúlt napokban több alkalommal is megkerestek ismeretlenek és a zsarolás határait súroló ajánlatokat tettek, hogy milyen feltételekkel, miben tudnának nekem „segíteni.”

Én – mikor döntöttem a független polgármester-jelöltségem mellett – erre fel voltam készülve és tájékoztattam a családomat, ismerőseimet, barátaimat, hogy mire számíthatnak. Családom, barátaim, ismerőseim ismernek – nem vagyok zsarolható, nem vagyok kényszeríthető. Olyan ember vagyok, aki vállalja a tetteit, vállalja azon tetteit is, amire nem büszke – ahogy arról egy korábbi interjúmban már beszéltem.

Azon kevesek közé tartozom, aki vállalja a múltját, szembenéz vele és el tud vele számolni. Ami nyugtalanító, hogy a közéletben nem sokan vagyunk ilyen emberek – de azért indulok független polgármesterként, hogy elinduljon egy folyamat, amiben a dolgok nevükön nevezhetők, ahol az igazság az igazság, még ha kellemetlen is.

Úgyhogy, kedves politikai ellenfeleim, ellenlábasaim, bérenceik, magánnyomozók, konspirátorok, kérem, ne próbáljanak zsarolni, ne üzengessenek.

Jöjjenek elő a farbával!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!