Írónak lenni hálás feladat: az ember szabadjára engedheti a képzeletét; határt semmi sem szab (még a közízlés sem, hiszen közönséget gyakorlatilag mindenféle témának, stílusnak, műfajnak találni). Iain M. Banks Kultúra sorozatában ez tükröződik is: ügyesen elegyíti a valóságos és valótlan világokat és elemeket, amiből egy igen szürreális, de annál inkább egyedibb és izgalmasabb science fiction „mese” kerekedett ki. Ezt alátámasztandó: a Közelkép történet gyilkossággal kezdődik, ráadásul többszörössel. S ez még csak a kezdet, mégpedig egy olyan eseménysorozatnak, mely a végsőkig tartó háborúba torkollik – a Kultúra magával a halállal vívott harcába.
A Kultúra világában, ha meghal valaki, az nem feltétlen jelenti életének végét, mert egy agyba beleszőtt idegszálnak- vagy láncnak köszönhetően képes másolatot készíteni elméjükről – s ezzel már meg is van oldva a test halandóságának problémája. Mindez azonban ahhoz vezet, hogy a szimulált valóságok már-már megkülönböztethetetlenek az igazitól. A tavaly elhunyt írónak talán épp a különböző formájú és struktúrájú valóságok kombinálása és futtatása volt az egyik legnagyobb erénye – ezért is ígéretes a Közelkép.
Lededje Y’breq élete sanyarú, rendkívül nehéz: a Tetováltak közé tartozik, s egész testén pedig ott tanúskodik a családi szégyenfolt; az élete nem az övé. Egyáltalán nem csoda, hogy a nő kész bármit kockára tenni, hogy a megszabaduljon láncaitól, melyek rabságban tartják – de szabadulásának meg is van az ára. Hogy mindent elrendezhessen, szüksége van a Kultúra segítségére – aki bármennyire, is jóindulatú, felvilágosult és majdnem végtelenül találékony, nem tud mindent és bármit megtenni az illető egyénért. Az események sodrásában Lededje pedig egyszer csak azon találja magát, hogy az egyik legerősebb hadihajójukkal egy háborús övezet felé halad – nem megbizonyosodva arról, hogy a Kultúra tulajdonképpen melyik oldalon is áll…
A Közelképben megvan minden, ami csak kell egy jó könyvhöz. A humor „alap”: a dialógusok szórakoztatóak, csattanósak, a szereplők oda tudnak mondogatni egymásnak – ami következtében egyúttal ki is rajzolódik egyéni jellemük, tehát Banks nem alkotott sablonkaraktereket. Minden olvasó megtalálhatja így számára szimpatikus szereplőt (illetve mostanra már valószínűleg megtette a megelőző hét kötet során).
Az adrenalin megemelkedéséért az intrikák, az összeesküvések, a politikai-gazdasági érdekharcok, csatározások, hatalmi játszmák és persze a bosszú a felelősek. A Kultúráról ebben a részben kevesebbet tudhatunk meg – ami nem feltétlen baj, hiszen a következő részek ezt bepótolhatják, illetve az akció így középpontba kerülhet. Van is belőle dögivel, néhány nagy és kiszámíthatatlan fordulattal megspékelve.
De ez nem minden, hiszen egy nagyon érdekes elképzelés áll a sorozat hátterében: túlvilág, pokol. Ugyanis a halandóság kiküszöbölése nyomán (vagy egy új testbe vagy virtuális környezetekbe) túlvilágok jöhetnek létre, s néhány civilizáció akár poklot is teremthet. Ami máris elvezet a totális és megfélemlítő egyeduralom létrehozásához. Egyedi színfoltja a Kultúra sorozat a sci-fi birodalomnak, mert lúdbőrözően érdekes világba, teóriákba, alternatív jövőképekbe csöppenhetünk Banks jóvoltából. Könyvei – a Közelkép is – nemcsak szórakoztatnak, hanem elgondolkodtatnak is.
