Felháborító, amit a Kriza Ákos vezette városvezetés művel a perecesi és kiliáni lakókkal – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán, a Jobbik önkormányzati képviselője. Mint mondta, a Fidesz átalakította a választókörzeteket és Lyukóvölgy egy jelentős részét Pereceshez csatolta, ezzel nyíltan jelezve, hogy milyen sorsot szán a településrésznek.
Nyilvánvalóan az országgyűlési választás alapján felmérte a miskolci Fidesz – folytatta Pakusza –, hogy Perecesen nincsenek győzelmi esélyei, ezért adminisztratív úton, a körzethatárok megváltoztatásával próbálja megnyerni a körzetet. A földrajzi határokat abszurd módon írták felül az átrajzolt választókerületi határral, és így a perecesiek, valamint a kiliániak sorsáról a lyukói mélyigénytelenek fognak dönteni. Minden eszközt meg fogok ragadni annak érdekében, hogy tiltakozzak ez ellen, a perecesiek előtt pedig egy út maradt, az összefogásé – mondta Pakusza Zoltán.
2024. szeptember. 10. 21:11
Már működik az a bankszámla, amelyet Veres Pál Miskolc MJV polgármestere és Tóth-Szántai József megválasztott polgármester egyeztetése után nyitott az…