Arányaiban talán kevesebb figyelmet szentelnek a történelmi regények körében például a gyarmatosítás időszakának, illetve azon belül is az elnyomó hatalomról esik több szó. Pedig megérdemli a másik, szenvedő fél is, hogy hallja hangját az utókor. A méltán nagysikerű, Oscar-díjas 12 év rabszolgaság mellett ezt a célt szolgálja Jennifer McVeigh Afrikai akác című könyve is. Az elsőkönyves szerző műve a 19. századi Dél-Afrika lefestésének köszönhetően meglehetősen pozitív visszhangra talált.
Egy középosztályba tartozó, angol úri kisasszony lába alól szabályosan kicsúszik a talaj, amint édesapja hirtelen halála bekövetkezik. Magára marad minden vagyon és férj nélkül. Két választási lehetősége van: elfogadja kezének megkérését egy közel sem rokonszenves úrtól, vagy pedig dadának áll – nemigen kedvelt – nagynénikéjénél. Egyik sem valami reményteljes és szívderítő…
Frances Irvine végül az előbbi alternatíva mellett dönt: Edwin Matthews hitvese lesz. Mivel férje Fokföldön dolgozik orvosként, hamarosan Dél-Afrikában találja magát. A bonyodalom az odatartó hajóúton el is kezdődik: egy William Westbrook nevű férfi felkavarja érzelmeinek tengerét. Ezzel egyúttal el is kezdődik az „ingajáték”: ergo nem tud dönteni a két férfi között (hogyan is lehetne, ha annyira különbözőek; legjobb lenne egybegyúrni őket), miközben az eddigi otthonától egy nagyon távol eső, idegen, kapzsiságtól szétzilált, barátságtalan országba kerül.
Az Afrikai akác összetett műnek mondható, ugyanis egyszerre taglal egy komoly témát – a gyémántbányászatot, a gyarmatvilágot –, valamint festi egy felsőosztálybeli nő életét Frances Irvine sorsán keresztül. A szerző, talán néha túlságosan is fiktív szemüvegén keresztül beleláthatunk a világtörténelem egy kegyetlen, kapzsi, korrupt és kizsákmányoló szeletébe, ahol a gazdagok (bármilyen) emberi áldozatokon törekszenek haszonra, és ahol a nagyhatalmú emberek akármeddig képesek elmenni működő bányáik megtartásának érdekében.
A civilizációtól elzárt és kiábrándult, csalódott főhősnő pedig egyrészt lelkileg-érzelmileg leképezi a zord, nehézkes külső eseményeket, körülményeket, másrészt folyamatosan fejlődik az általa meghozott döntések és a cselekedeti által; miközben a boldogságkeresés egyébként univerzális kérdésével is szembesít, abban az adott korban és helyen. Mindemellett pedig a szerelmi szál által azt is megmutatja, a félelem hogyan tud az igazsággal szemben vakká tenni valakit. Az Afrikai akácfa összességében egy – a líraiságával, drámaiságával, mindenféle túlzásoktól és sallangoktól mentességével – mély nyomot hagyó mű. Jennifer McVeigh hiteles és lenyűgöző portrét fest a gyarmatosított Afrikáról
